Fogadási csalás: újabb személyt gyanúsítottak meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.04. 14:34
A police.hu beszámolója szerint újabb személyt vettek őrizetbe abban a fogadási csalási ügyben, melyben hétfőn hat személy elfogásáról számolt be a rendőrség.

„A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága vesztegetés bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást labdarúgó-mérkőzések befolyásolása kapcsán, játékvezetők és játékosok érintettségével. A tegnapi napon a nyomozó hatóság egy újabb személyt hallgatott ki gyanúsítottként, és M. Zsolt veresegyházai lakos ellen – őrizetbe vétele mellett – a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság indítványozta az előzetes letartóztatása elrendelését" – olvasható a police.hu-n megjelent mai közleményben.

Amint arról már beszámoltunk, az egyik vizsgált találkozó a múlt szerdán lejátszott, 4–4-es döntetlennel záruló Debreceni Labdarúgó-akadémia–Kecskeméti TE U19-es bajnoki meccs.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik