DVTK: külföldre mehet a Szivics miatt távozó játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.27. 09:56
A DVTK labdarúgócsapatától távozó kapus, Ribánszki László elismerte, az új vezetőedző, Tomiszlav Szivics miatt döntött a távozás mellett.

„Szerintem amikor olvasta, hogy én leszek az edző, úgy gondolta, jobb, ha nem marad. Korábban már dolgoztunk együtt, ismerjük egymást, ő úgy gondolta, máshol próbál szerencsét” – nyilatkozta a héten a Nemzeti Sportnak a DVTK új vezetőedzője, Tomiszlav Szivics a csapat távozó kapusáról, Ribánszki Lászlóról, akivel korábban már együtt dolgozott Kecskeméten.

A szakember ráhibázott, a kapus valóban az ő érkezése hallatán döntött a távozás mellett.

„Abban állapodtunk meg a diósgyőri vezetőséggel, hogy az idény végén leülünk beszélni a folytatásról – tette hozzá Ribánszki László. – Ám amikor kiderült, hogy Tomiszlav Szivics lesz az edző, jobbnak láttam, ha távozom. Elismerem, miatta akartam menni. Hogy miért? Mert nem szerettem volna még egyszer ugyanolyan helyzetbe kerülni, mint korábban a Kecskemétnél. Az éremnek ugyanakkor két oldala van: ahogy én tudtam, hogy ő lesz az edző, és nem szívesen maradnék, ő is tudta, hogy Diósgyőrben vagyok, ezért egyből új kapust akart hozni. Nem akart velem dolgozni. Ezután talán érthető, ha nem erőltettem a szerződéshosszabbítást. Amikor találkoztunk, kezet fogtunk, de ennyi."

„Június tizenhetedikén elkezdtük az edzéseket, amolyan próbajáték jelleggel. Kíváncsi volt rá, ki milyen futballista, azt akarta, hogy verekedjünk meg az új szerződésért. Nincs azzal semmi gond, mert megküzdök a helyemért, csak ne tegyen úgy, mintha nem is ismerne. Mert ismer. Ahogy ő is mondta, korábban már dolgoztunk együtt, vagyis tudhatja, tudhatná, mire számíthat tőlem. Magyarországról nem kaptam még konkrét ajánlatot. Egyelőre nem tudom, hol folytatom a pályafutásomat, de három országból már megkerestek. Szlovákiából két első osztályú együttes szeretne szerződtetni, s Lengyelországból is két klub keresett meg, az egyik topcsapat, de Azerbajdzsánból is érkezett ajánlat. Hamarosan, egy-két héten belül eldőlhet a sorsom" – tette hozzá Ribánszki.

A KAPUS A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN BŐVEBBEN IS MESÉL ARRÓL, HOGYAN ALAKULT A KAPCSOLATA TOMISZLAV SZIVICCSEL KECSKEMÉTEN. A CIKKET DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELOLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
18 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik