DVTK: bosnyák U-válogatott védő érkezik - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.06.21. 09:35
Bosnyák utánpótlás-válogatott védővel erősít a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK: sajtóhírek szerint Senad Husic három évre szóló szerződést köt a diósgyőri együttessel.

Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője Boszniában járt játékosokat figyelni. A túra a hírek szerint sikeres volt, ugyanis a sportsport.ba úgy tudja, Senad Husic három évre aláír a diósgyőriekhez.

A 23 éves játékos (aki a védelem bal oldalán és közepén is bevethető) 2009 óta a bosnyák élvonalbeli NK Zvijezda Gradacacot erősíti, szerződése 2016-ban jár le a klubnál. Kivásárlási ára a hírek szerint 200 ezer euró körül mozog.

A sportsport.ba cikkében megemlíti, hogy Husicnak volt egy izraeli ajánlata néhány hónapja, ám a transzfer végül nem valósult meg.

A hírt hivatalosan egyik klub sem erősítette meg, ám sejtelmes, hogy Husic kihagyta a Gradacac első edzését a nyári felkészülésben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Bogáti Péter (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán, kölcsönből vissza), Hornyák Marcell (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Senad Husic (bosnyák, NK Zvijezda Gradacac – Bosznia-Hercegovina), Kádár Tamás (Roda – Hollandia, kölcsön után végleg), William Rocha Alves (brazil, Tombense – Brazília)
Távozik/távozhat: Ambrusics Róbert (?), FernandoMiguel Fernández (spanyol, befejezi pályafutását), Gohér Gergő (?), Michal Hanek (?), José Luque(spanyol, befejezi pályafutását), Ribánszki László (?)
Kiszemeltek: Bodnár Richárd (Soroksár, próbajáték), Hidvégi Sándor (MTK Budapest), Senad Husic (bosnyák, NK Zvijezda Gradacac – Bosznia-Hercegovina), Zoran Kosztics (szerb, Zsetiszu – Kazahsztán), Lencse László (Videoton), Mohl Dávid (Kecskeméti TE), Rózsa Dániel (Haladás), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklósi TK), Radek Dejmek (cseh, Príbram – Csehország), Marcel Höttecke (német, Union Berlin – Németország)

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13
Ezek is érdekelhetik