NB I: Ha 0-0-nál megszerezzük a vezetést… - Pintér

Vágólapra másolva!
2013.05.19. 21:29
A labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Budapest Honvéd 2–0-ra legyőzte a bajnoki címet már megszerző Győri ETO-t. Pintér Attila, a zöld-fehérek edzője a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek azt mondta, játékosai becsülettel tették a dolgukat, de nem jött ki a lépés csapata számára.

Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője: – Köszönet jár a játékosoknak, amiért az edzéseken és a meccseken is teljesítik, amit kérek tőlük. Az eredményeket csapatként kell megítélni, egyénileg csak annyit kell mondani, hogy keményen dolgoztak az egész idényben, és ez most látszik is a végeredményen. Elégedett vagyok, és örülök a szurkolók egész szezonbeli támogatásának, nagy hálával gondolok erre.

Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője: – Nulla nullánál volt egy nagy lehetőségünk, ha ott megszerezzük a vezetést, lehet, hogy másképp alakul a mérkőzés. Hátrányban is tették a játékosok becsülettel a dolgukat, nem lehet rájuk panasz, ma ennyi volt bennünk. [Az újoncokról:] Nem szeretnék most hirtelen ítélkezni, mindegyiküknek helyén volt a szíve, csinálták a dolgukat. Az első félidőben kevesebbet passzoltunk a középpályán, mint amennyit kellett volna, de a hozzáállásra nem lehetett panasz.

Az edzők a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek nyilatkoztak.

Legfrissebb hírek

A Győr a Bajnokok Ligájában is könnyedén győzött Debrecenben

Kézilabda
1 órája

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

Marco Rossi csapata a tíz legerősebb európai válogatott közül immár hat ellen szerzett pontot

Magyar válogatott
2025.10.16. 15:48

Vb-selejtezők: Spanyolország egy meccsre Brazília világrekordjától; jó sorozatban a magyar válogatott

Minden más
2025.10.15. 12:40

Marco Rossi: Nehéz megmondani, ez a bravúr hol helyezkedik el a sorban, de megérdemeltük

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:45

Nyugalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.13. 23:44
Ezek is érdekelhetik