KTE: Horváth Ferenc nyíltan beszél a klub problémáiról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.02. 10:24
A hét elején elsőként a Nemzeti Sport számolt be arról, hogy a KTE-Phoenix Mecano labdarúgócsapatának játékosai hétfőn edzésrövidítéssel fejezték ki elégedetlenségüket az elmaradt prémiumok és csúszó fizetések miatt, és most már Horváth Ferenc vezetőedző is beszélt a problémákról.

Kecskeméten, a klub vezetői fizetéssel és egész idényre szóló prémiummal tartoznak a keret tagjainak. A hétfői figyelemfelkeltő sztrájk mindenesetre elérte a célját, miután a játékosok a tréningről negyedórányi lötyögést követően az öltözőbe vonultak, immár a közvélemény is tisztában van a KTE pénztelenségével. Az elöljárók a nehéz gazdasági helyzetre, néhány korábban kötött előnytelen szerződésre hivatkoznak.

„Reménykedünk – szögezte le a Nemzeti Sport kérdésére Horváth Ferenc vezetőedző. – Nincs más választásunk, bízunk az egyesület vezetőségében, hogy mindent megtesz a probléma mihamarabbi orvoslására. De sajnos ez a tényeken nem változtat.”

Azaz a KTE jelentős tétellel tartozik a játékosoknak és a szakmai stábnak. Az elmaradások tükrében egészen más megvilágításba kerül a csapat remeklése, Horváth Ferenc pénz és prémium nélkül motiválja együttesét. Legutóbbi öt meccsükből négyet megnyertek a kecskemétiek, két vállra fektették a bajnokesélyes Győrt (5–2), megverték az Újpestet (1–0), győztek Pápán (2–0), és simán hozták a kötelezőt az Eger ellen (3–1), az egyedüli döntetlen az ugyancsak jó szériát futó Honvéd otthonában (0–0) csúszott be.

A játékosok egyelőre kivárnak, konkrét dátumot sem tűztek ki maguk elé, meddig hajlandóak várni a pénzükre. Azért aligha a végtelenségig. A csapat ettől függetlenül is izgalmas napok elé néz, ha fizetés nem is nagyon várható, a keret csütörtökön banki utalások nélkül is útra kel, péntek este hét órától a Haladás vendégeként lép pályára.

Legfrissebb hírek

Horváth Ferenc: Nagyon sokat jelent nekem a Genk, de a Ferencvároshoz is erős érzelmek fűznek

Európa-liga
Tegnap, 7:22

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:49

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Lendületben maradt a Kecskemét, megszakította az Ajka 133 napig tartó hazai veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

A Honvéd edzője szerint sok szabálytalansággal játszott ellenük a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.09.18. 09:22

Beke büntetőjével a KTE legyőzte a Honvédot a 28. perctől folytatott mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.09.17. 20:30

NB II: szabadrúgással folytatódik a félbeszakadt meccs

Labdarúgó NB II
2025.09.17. 12:43

Derekas Zoltán: Ez volt pályafutásom legszebb gólja

Labdarúgó NB I
2025.09.16. 09:36
Ezek is érdekelhetik