Három mérkőzést rendeznek szombaton a labdarúgó NB I-ben, ezek közül kettő a dobogós helyezéseket és így az európai kupaindulást is döntően befolyásolhatja. Az MTK-nak Győrből kellene ponto(ka)t rabolnia, míg a kék-fehéreket üldöző Honvédra elvileg sokkal könnyebb feladat vár.
Több szempontból is az érmek lesznek a fókuszban a Győr–MTK mérkőzésen. Az ETO játékosai a találkozó után vehetik át a bajnoki címért járó aranyérmüket, az MTK viszont hiába áll jelenleg a harmadik helyen, még egyáltalán nem biztos, hogy jut medália a kék-fehérek nyakába. Garami József fiainak a második helyre is van esélyük, ám ha a hátralévő két fordulóban nem jól teljesítenek a Győr, illetve a Debrecen ellen, akkor valószínűleg a dobogóról is lemaradnak.
„A győriek megérdemelten nyerték meg a bajnokságot, és most ezt szeretnék ünnepelni szurkolóikkal, nyilván örömfocira készülnek, felszabadult, nyugodt játékot nyújthatnak – mondta az MTK honlapjának Garami József. – De nem csak ezért lesz nehéz dolgunk, ha sikeresen akarunk szerepelni a szombati mérkőzésen. Az ETO nagyon masszív csapat, minden posztra két bevethető játékosa van, így ha valaki kiesik, tudja pótolni. Nálunk más a helyzet, tavasszal nagyon megéreztük néhány kulcsemberünk hiányát, és ez meghatározta a szereplésünket a szezon második felében. Nem könnyű a dolgunk a hajrában, mi nehéz csapatokkal játszunk, először a Győrrel, aztán a Debrecennel. Huszonnyolc meccs után a harmadik helyen állunk, ami nagyon dicséretes teljesítmény, ugyanakkor ha már eddig eljutottunk, nem lenne jó, ha a végén csúsznánk vissza a tabellán. Mindent megteszünk azért, hogy egy bravúrral meg tudjuk tartani pozíciónkat.”
Az MTK szakmai igazgatója által említett bő keretnek az ETO most különösen nagy hasznát veheti, hiszen a Rába-partiaktól sérülések és eltiltások miatt szinte egy csapatra való játékos hiányzik majd.
Nincs könnyű helyzetben az MTK, hiszen még úgy is könnyen visszacsúszhat a negyedik helyre, ha nyer Győrben. A vele azonos pontszámmal és ugyanannyi győzelemmel álló Honvéd ugyanis csak kevésbé jó gólkülönbsége miatt szorul mögé, márpedig a kispestiek az Egert fogadják, amelynél továbbra is hatalmas a káosz. A már kieső csapat kispadjára nem ül le szakvezetője, Mészáros Ferenc, akinek Egerből való távozása biztosra vehető. A szakember pénteken másfél órán át egyeztetett a talán színre lépő, magát szupertitkosnak tartó új tulajdonossal, aki elmondta, nem vele képzeli el a jövőt. „A kispadra már nem ülök le, a válás részleteit pedig a jövő héten tisztázzuk” – mondta Mészáros.