FTC: A Paks is képes extrém ingadozásra, mint mi - Moniz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.04. 18:18
Ricardo Moniz, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője szerint „Mindent, vagy semmit" szellemben kell pályára lépniük vasárnap a Paks ellen. A holland szakember szerint ellenfelük is képes extrém ingadozásra, de csakis a győzelem az elfogadható számukra.

„Ez a meccs igazi döntő lesz. Mindent, vagy semmit! Ilyen szellemben vágunk neki a mérkőzésnek. A kapu előtt javulnunk kell, hiszen ugyan a Ligakupa döntőjében öt gólt lőttünk, de az azt követő bajnokin már nem tudtunk élni az előttünk kínálkozó nagy lehetőségekkel. A Paks és a mi csapatunk között sok a közös vonás. A paksiaknak is sok tehetséges játékosuk van, és képesek az extrém ingadozásra. Ők például egyik hétvégén hat gólt lőttek az Újpestnek, majd legközelebb kikaptak a Honvédtól. Nem lehet más célunk, nyernünk kell Pakson” – fogalmazott a Ferencváros vezetőedzője, Ricardo Moniz a fradi.hu-nak.Ferencváros vezetőedzője, Ricardo Moniz a fradi.hu-nak.

NB I, 26. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 3., péntek
17.00 Videoton–MTK 2–0
Bognár Tamás
19.00 Haladás–KTE-Phoenix Mecano 1–1
Szilasi Szabolcs
Május 4., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–DVSC-Teva 3–3
Kassai Viktor
16.00 Bp. Honvéd–Lombard Pápa 2–0 Erdős József
18.30
Siófok–Kaposvár (Tv: Sport1)Szőts Gergely
18.30 Eger–Pécsi MFC Becséri Dániel
Május 5., vasárnap
16.30 Újpest–Győri ETO (Tv: M1)
Solymosi Péter
18.30 MVM Paks–Ferencváros (Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

 

 

Legfrissebb hírek

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

Európa-liga
2025.07.16. 20:55

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.06.22. 10:01

Ricardo Moniz visszatér a Trencsénhez

Minden más foci
2025.06.18. 10:14
Ezek is érdekelhetik