Újpest: Lázár a Kecskemét ellen már újra pályára lépne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.02. 15:49
Már a KTE-Phoenix Mecano elleni bajnokin pályára lépne Lázár Bence, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest támadója. A fővárosi együttes pénteken (17 órakor) a Kaposvárt fogadja, majd jövő hét vasárnap (18.30-kor) a Kecskeméthez látogat.

„Szerencsére utólag kiderült, hogy az ijedtség nagyobb volt, mint a baj. El sem tudom mondani mennyire megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy nincs szükség műtétre. Ma a konditeremben szobabicikliztem és erősítettem, talán a hét második felében már futhatok is – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak Lázár Bence. – Szeretném megköszönni a szurkolóknak a sok-sok üzenetet, amit kaptam tőlük, sajnos nem tudtam mindenkinek válaszolni, de nagyon jól esett, hogy várnak vissza. Bízom benne, hogy jövő héten a Kecskemét ellen már ott lehetek a pályán, már csak azért is, mert annak ellenére, hogy nagyjából tíz percre nőttem fel a stadiontól, még sosem volt alkalmam ott játszani.”Lázár Bence. – Szeretném megköszönni a szurkolóknak a sok-sok üzenetet, amit kaptam tőlük, sajnos nem tudtam mindenkinek válaszolni, de nagyon jól esett, hogy várnak vissza. Bízom benne, hogy jövő héten a Kecskemét ellen már ott lehetek a pályán, már csak azért is, mert annak ellenére, hogy nagyjából tíz percre nőttem fel a stadiontól, még sosem volt alkalmam ott játszani.”

Legfrissebb hírek

Hátsó füves futballmentő túra: a tizenegy kannaváró legendája

Hátsófüves
Tegnap, 10:23

Felkészülés: a Paks négygólos vereséggel zárta az edzőtábort

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:40

Felkészülés: magabiztos MTK-győzelem a Csíkszereda ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 13:09

Jobb később, mint soha! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Megvan, hol folytatja az ETO FC Győrt elhagyó mali támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 20:20

Nyíregyháza: a szlovén csatárnak új klubot keres a menedzsmentje, nem utazott el a csapattal – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 16:27

Ratatics Péter: A következő idényben a dobogó a cél Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 22:02

Idényzáró légióskörkép: Szoboszlai több mutatóban az élen, de nem ő töltötte a legtöbb időt a pályán

Légiósok
2025.06.25. 16:46
Ezek is érdekelhetik