MTK: sérülés vetett véget az első számú kapus idényének

Vágólapra másolva!
2013.04.05. 13:29
Ebben az idényben már nem léphet pályára Hegedüs Lajos, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK első számú kapusa. A klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint három hónapot kénytelen kihagyni a vállsérülése miatt. A magyar bajnokság június második fejeződik be.

A bokasérüléssel bajlódó Kelemen Dávid hamarosan újra Garami József rendelkezésére állhat, csakúgy, ahogyan Nikházi Márk is. Csiki Norbert a rehabilitációs fázisban tart, Ladányi Tibor és Rafa Wolfe viszont már a hétvégén pályára léphet.

„Igyekszünk mindent megtenni a játékosok érdekében, én magam is minden kapcsolatomat bevetem azért, hogy a legjobb szakemberek segítsék a sérülteket a mihamarabbi visszatérésben, ahogy ez például legutóbb Hegedüs Lajos esetében is történt" – mondta Szilágyi György csapatorvos az mtkhungaria.hu-nak.

Legfrissebb hírek

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
21 órája

Futballesszencia – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 06:20

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

Íme, a magyar fiatalok! – Szöllősi György jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.13. 23:55

Az NB I élő közvetítései Magyarország legnézettebb sportműsorai

Labdarúgó NB I
2025.08.13. 11:48

Lenzsér fejese döntött – kikapott az Újpest a Pakstól a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 21:59

Nem bírtak egymással: a hajrában egyenlített az ETO a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 19:47
Ezek is érdekelhetik