FTC: Olykor könnyebb egy ETO típusú csapat ellen - Moniz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.12. 14:48
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Ferencváros szombaton a Siófokot fogadja ideiglenes otthonában, a Puskás Ferenc Stadionban. A hazaiak vezetőedzője, Ricardo Moniz bízik csapata támadójátékában.

„A Haladás ellen láthattuk, hogy mennyire nehéz egy agresszív, kemény ellenféllel szemben játszanunk – nyilatkozta Ricardo Moniz a fradi.hu-nak. – Főként akkor, ha a játékvezető sem védi meg a futballistáidat. A Siófok is igen egységes, kompakt csapat, amely szintén nagyon megnehezítheti a dolgunkat.”

„Sokszor könnyebb egy Videoton vagy Győr típusú gárda ellen szerepelni, amelyik nyitottan futballozik, mint egy kilenc emberrel védekező, zárt csapat ellen. Nekünk azonban sok technikás, klasszis játékosunk van, ők remekül tudnak támadni. Ezt hasznosítanunk kell, folyamatosan nyomás alatt kell tartanunk az ellenfelünket, ebben az esetben a saját előnyeinket tudjuk érvényesíteni” – mondta a holland szakember. fradi.hu-nak. – Főként akkor, ha a játékvezető sem védi meg a futballistáidat. A Siófok is igen egységes, kompakt csapat, amely szintén nagyon megnehezítheti a dolgunkat.”

„Sokszor könnyebb egy Videoton vagy Győr típusú gárda ellen szerepelni, amelyik nyitottan futballozik, mint egy kilenc emberrel védekező, zárt csapat ellen. Nekünk azonban sok technikás, klasszis játékosunk van, ők remekül tudnak támadni. Ezt hasznosítanunk kell, folyamatosan nyomás alatt kell tartanunk az ellenfelünket, ebben az esetben a saját előnyeinket tudjuk érvényesíteni” – mondta a holland szakember.

 

Legfrissebb hírek

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
6 órája

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59
Ezek is érdekelhetik