MTK: A saját dolgunkat nehezítettük meg - Ladányi

Vágólapra másolva!
2013.03.05. 09:09
Ladányi Tibor, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK támadója szerint a saját dolgukat nehezítették meg a PMFC ellen idegenben elveszített bajnokin (2–1). Mint ismert, kettő nullás pécsi vezetésnél Ladányi jegyezte a fővárosiak szépítő találatát.

„Igen, gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk, de azért azt megjegyezném, hogy a szabadrúgás előtt véleményem szerint semmilyen szabálytalanság nem történt – mondta a PMFC elleni bajnokiról Ladányi Tibor az mtkhungaria.hu-nak. – Ugyanakkor jobban is reagálhattunk volna arra a szituációra, mint ahogy nagy hibák előzték meg a második gólt is. Összességében kicsit megilletődötten kezdtünk, sok volt az eladott labda, s ezzel a saját dolgunkat nehezítettük meg."

„A folytatásban átvettük a kezdeményezést, és jó néhány helyzetet kialakítottunk. Sajnos ezeket nem sikerült értékesítenünk. Mindenképpen pozitív, hogy idegenben ilyen fölénybe tudtunk kerülni, de ezt ki kell tudni használni, ezért is fájó a vereség. Még akkor is, ha a mutatott játékra lehet építeni a folytatásban" – tette hozzá a Pécsen gólt szerző támadó.

 

NB I, 19. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 8., péntek 17.00 MVM Paks–Bp. Honvéd (Sport 1)
19.00 Kaposvár–KTE-Phoenix Mecano (Duna Tv)
Március 9., szombat 14.00 DVTK–Haladás (Duna Tv)
16.00 Eger–Videoton (Sport 1)
16.00 MTK–Lombard Pápa (Sport 2)
18.30 Győri ETO–Siófok (Sport 1)
Március 10., vasárnap 16.30 Ferencváros–Újpest (M1)
18.30 DVSC-Teva–PMFC (Sport 2)

 

Legfrissebb hírek

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
51 perce

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
2 órája

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
12 órája

Berecz Zsombor: Nincs rajtunk teher Nyíregyházán sem

Labdarúgó NB I
23 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:31

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:47

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48
Ezek is érdekelhetik