Videoton: José Gomes örül, hogy marad a gólvágó Nikolics

Vágólapra másolva!
2013.02.01. 10:47
null
Gomes Sousa ajánlására jött a Videotonhoz, folytatná munkáját (Fotó: Szabó Miklós)
José Gomes, a Videoton FC vezetőedzője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az ő fejében már összeállt a végleges fehérvári keret a tavaszra, ám vár még annak kihirdetésével. A szakvezető természetesen nagyon örül annak, hogy Nikolics Nemanja maradt – a csatár átigazolása az olasz élvonalbeli Sienához technikai okok miatt hiúsult meg (avagy a két klub kicsúszott az átigazolási határidőből).

Az első magyarországi sajtótájékoztatóját tartó Gomes – aki elmondta, hogy Paulo Sousa javaslatára fogadta el a Videoton ajánlatát – mindenképpen a dobogóra várja a Videotont, és ennek érdekében a magyar átigazolási időszak zárásáig szeretné még erősíteni a keretet.

A szakmai stáb a portugál pályaedző, Jorge Mendonca érkezésével véglegesnek tekinthető.

„A Benficánál érezhettem azt először, hogy minden mérkőzést meg kell nyerni, nem lehet más cél a csapat előtt, és most ugyanez a helyzet a Videotonnál. Nagyon tetszik a projekt, amelyet itt építenek, természetesen beszéltem Paulo Sousával is, mielőtt elvállaltam a feladatot. Ő fantasztikus munkát végzett, én pedig folytatni szeretném az eredményesség tekintetében is, amit elkezdett” – mutatkozott be Gomes, aki a portugál edzői ranglétra szinte minden fokát megjárta már.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Lencse László (Ironi Kirjat Smona – Izrael, kölcsönből vissza),Nagy Dániel (Haladás, kölcsönből vissza), Jeff Silva (brazil, Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza),

Távozik/távozhat: Babos Barna (ZTE), Renato Neto (brazil, Gent – Belgium), Walter Lee (spanyol, Lokeren – Belgium), Lencse László (Aszterasz Tripolisz – Görögország, kölcsönbe), Sándor György (Ittihad FC – Szaúd-Arábia, kölcsönbe), Jeff Silva (brazil, ABC FC – Brazília), Kaká (brazil, Deportivo La Coruna – Spanyolország, kölcsönbe)
Kiszemeltek: Fabio (brazil, Puskás Akadémia FC), Kleinheisler László (Puskás Akadémia FC), Nildo Petrolina (brazil, Beira-Mar – Portugália), Miguel Ángel Luque (spanyol, Puskás Akadémia FC), Zsótér Donát (Videoton U19), Vítor Gomes (portugál, Rio Ave)
Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
7 órája

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
14 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47
Ezek is érdekelhetik