Videoton: 17 éves tehetség az első csapatnál - teljes a keret

Vágólapra másolva!
2013.02.23. 07:24
A Videoton labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy végleges az együttes kerete – közzé is tették a 24 fős listát.

A Videoton a hivatalos honlapján, a vidi.hu-n ismertette az NB I-es labdarúgócsapat tavaszi névsorát. Ebből kiderül, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a téli felkészülés során tesztelt fiatalok közül a nagy tehetségnek tartott támadó középpályás, a 17 éves, korosztályos válogatott Zsótér Donát mégis az első keret tagja lesz.a korábbi hírekkel ellentétben a téli felkészülés során tesztelt fiatalok közül a nagy tehetségnek tartott támadó középpályás, a 17 éves, korosztályos válogatott Zsótér Donát mégis az első keret tagja lesz.

A szegedi születésű fiatalember ezek szerint a téli edzőtáborozások során meggyőzte José Gomes vezetőedzőt, bár valószínűsíthető, hogy tavasszal inkább még az ifjúsági együttesben számítanak majd rá.

Az már korábban eldőlt, hogy a Puskás Akadémiáról egy fiatal kapus is érkezik a Videotonhoz, a 19 esztendős Filip Pajovics személyében, aki tulajdonképpen helyet cserélt az NB II-es gárdához kerülő Somodi Bencével.

A VIDEOTON TAVASZI KERETE
Kapusok:
Mladen Bozsovics, Tomás Tujvel, Filip Pajovics.
Mezőnyjátékosok:
Álvaro Brachi, Paulo Vinícius, Marco Caneira, Szekeres Adrián, Stopira, Héctor Sánchez, Szolnoki Roland, Juhász Roland, Vítor Gomes, Nikola Mitrovics, Filipe Oliveira, Tóth Balázs, Kovács István, Gyurcsó Ádám, Haraszti Zsolt, Uros Nikolics, Zsótér Donát, Paraíba, Nikolics Nemanja, Arturo Álvarez, Torghelle Sándor.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Arturo Álvarez (salvadori, Pacos Ferreira – Portugália, kölcsönbe), Filip Pajovics (szerb, Puskás Akadémia), Juhász Roland (Anderlecht – Belgium, kölcsönbe), Vítor Gomes (portugál, Rio Ave – Portugália), Lencse László (Ironi Kirjat Smona – Izrael, kölcsönből vissza),Nagy Dániel (Haladás, kölcsönből vissza), Jeff Silva (brazil, Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Zsótér Donát (Videoton U19)

Távozik/távozhat: Babos Barna (Zalaegerszegi TE FC), Renato Neto (brazil, Sporting CP – kölcsönből vissza, onnan Gent – Belgium), Kaká (brazil, Deportivo La Coruna – Spanyolország, kölcsönbe), Walter Lee (spanyol, Lokeren – Belgium), Lencse László (Aszterasz Tripolisz – Görögország, kölcsönbe), Nagy Dániel (Puskás Akadémia), Sándor György (Ittihad FC – Szaúd-Arábia, kölcsönbe), Jeff Silva (brazil, ABC FC – Brazília), Somodi Bence (Puskás Akadémia)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik