MLSZ: indokolt Puhl Sándor televíziós szerepvállalása

Vágólapra másolva!
2013.02.24. 10:18
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke megvizsgálta Puhl Sándor televíziós szerepvállalását az őt ért kritikák kapcsán, és úgy találta, indokolt a korábbi játékvezető szereplése.

A szakember esetében, aki korábban világbajnoki (1994) és Bajnokok Ligája-döntőt (1997) is vezetett kiemelkedően sikeres pályafutása során, és akit négyszer választottak meg a világ legjobb játékvezetőjének, érthető és indokolt, ha szaktudását nemcsak a labdarúgó-szövetség fórumain, hanem a nagy nyilvánosság előtt, a tévé képernyőin is kamatoztatja. Szabályelemzései, meglátásai és kritikái is a sportág pontosabb megértését, és ezáltal a hazai futball egészének érdekeit szolgálják – áll az mlsz.hu hírében.

Mint ismert, Puhl Sándor évek óta vesz részt szakértőként a Magyar Labdarúgó-szövetség egyik televíziós partnere, a Sport Televízió népszerű műsoraiban. A szövetség szerint ezzel nem összeférhetetlen, hogy az MLSZ társadalmi bizottsága, a játékvezetői bizottság alelnöki posztját is betölti. Amíg munkáját a fent említett szellemben végzi, és a két tevékenységnek nincs negatív hatása egymásra, addig a szövetség vezetése nem gördít akadályt a televíziós tevékenysége elé, sőt támogatja azt.

Legfrissebb hírek

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

Négy meccsre tiltották el a brutálisan szabálytalankodó csákvári játékost

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 10:24

A vb-selejtezőre készülő keretbe kerülhet Ötvös Bence

Magyar válogatott
2025.08.26. 10:11

Megye I-es csapatot kapott a Ferencváros és a címvédő Paks is a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 18:21
Ezek is érdekelhetik