MK: Pölöskey triplázott, a Loki nyolcat vágott

Vágólapra másolva!
2013.02.06. 15:02
null
Pölöskey az utolsó húsz percben háromszor is betalált (Fotó: Mirkó István – NS-archív)
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a DVSC-Teva a triplázó Pölöskey Péter vezérletével valósággal kiütötte, 8–0-ra legyőzte a harmadosztályú Létavértest, így kettős győzelemmel jutott az elődöntőbe. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a 43. percben, kétgólos hazai előnynél Suskó Ádámot kiállították a vendégektől.



Kétgólos előnnyel várta a negyeddöntő visszavágóját a DVSC-Teva, és már a 11. percben tovább növelte a különbséget a címvédő, egy jobb oldali szögletet követő Máté-lövést Ludánszki gurított közelről a kapuba (1–0).

Az első negyedóra végén Szakály lövésénél csak a léc akadályozta meg az újabb debreceni találatot, majd nem sokkal később Pölöskey kapott labdát a Létavértes kapusától, Tóthtól, de egyből az üres kapu mellé lőtt.

A vendégek kapusa ezután védéseivel tűnt ki inkább, Pölöskey két lehetőségénél, Szakály lövésénél majd Sidibe fejesénél is hárítani tudott.

Az első fél órát követően aztán megszerezte a második gólját is a DVSC, Szakály cselezte be magát a büntetőterületen belülre, majd a kapust is kicselezve lőtt a kapuba (2–0).

Ráadásul még a szünet előtt emberhátrányba kerültek a vendégek, Suskó szabálytalankodott a gólhelyzetben kilépő Czvitkoviccsal szemben.

Az 57. percben újabb gólt szereztek a hazaiak, Czvitkovics indítása után a szünetben beálló Coulibaly lőtt 14-ről a jobb alsóba (3–0).

A 70. perctől kezdve aztán beindult a debreceni gólgyár, az utolsó negyedóra kezdetéig Pölöskey harcos lövésével, Bódi lapos szabadrúgásával, majd Coulibaly beadása után Pölöskey közeli passzával már 6–0-ra módosult az állás.

Nem volt azonban még vége, a 80. percben Pölöskey visszaadta a kölcsönt Coulibalynak, ő egyedül tört a kapura, és megszerezte a csapat hetedik gólját, majd Bódi jobb oldali beadása után Pölöskey triplázott, 15 méterről lőtte ki a bal sarkot (8–0).

 

MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

sds

DVSC-TEVA–LÉTAVÉRTES SC’97 8–0 (2–0)
Debrecen, 500 néző. Vezette: Vad II I. (Tóth II., Albert)
DVSC: Verpecz – Kuti, Máté P, Ludánszki, Korhut – Bódi, Ramos (Szűcs I., 66.), Czvitkovics (Dombi, 58.), Szakály P – Pölöskey, Sidibe (Coulibaly, a szünetben.). Vezetőedző: Kondás Elemér
LÉTAVÉRTES: Tóth D. – Boros, Hajdu, Kinyik, Suskó – Berdó, Mezei, Burics, Király (Nagy T., 24.) – Nagy D. (Kertész, 61.), Shadi. Vezetőedző: Gyarmati András
Gólszerző: Ludánszki (1–0) a 10., Szakály P. (2–0) a 34., Coulibaly (3–0) az 56, Pölöskey (4–0) a 69., Bódi (5–0) a 72., Pölöskey (6–0) a 76., Coulibaly (7–0) a 80, Pölöskey (8–0) a 87. percben
Kiállítva: Suskó (Czvitkovics lerántásáért) a 39.percben
Továbbjutott: a DVSC, 10–0-s összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Kondás Elemér: – A továbbjutás volt a lényeg, s ezt simán megszereztük. A felkészülési időszakban fontos, hogy a játékosok sokat fussanak, ezt kértem a fiúktól, s meg is valósították.
Gyarmati András: – A korai kiállítás után még inkább kidomborodott a két osztálynyi különbség.

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: kiesett a Haladás, nyolc gólt rúgott az ESMTK és a Siófok

Labdarúgó NB I
1 órája

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:07

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan a 2. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 14:36

A Miskolcot és a PVSK-t kapta a Honvéd férficsapata a vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.08.06. 14:51

MAGYAR KUPA 2025–2026 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 10:41

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:32

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 21:31
Ezek is érdekelhetik