Honvéd: magyar tehetség szerződött Olaszországba - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.02.23. 08:18
Olasz sajtóhír szerint a Serie B-ben szereplő Verona szerződtette a Budapest Honvéd 17 éves védekező középpályását, Csábi Mihályt.

A Hellas 1903.it beszámolója szerint a Verona szerződtette az 1995-ös születésű Csábi Mihályt a Honvédtól. A magyar tehetséget technikás játékosként jellemzik, akinek igazolása jól beleillik az olasz másodosztályban jelenleg 3. helyen álló klub fiatalokra építő koncepciójába.

A magyar csapat egyelőre nem erősítette meg a hírt, ahogy azt sem, hogy Nicola Caziant szerződtették volna, pedig itáliai sajtóhírek szerint a Real SPAL-tól érkező balhátvéd már aláírt.

Mint ismeretes, a futballista menedzsere, Gabriele Savino korábban a Nemzeti Sport Online-nak már beszélt arról, hogy a szóbeli egyezség megszületett a Honvéddal.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
3 órája

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:34

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27
Ezek is érdekelhetik