Győri ETO: még egy évet maradhat a veterán Sztevanovics

Vágólapra másolva!
2013.02.11. 14:17
A labdarúgó NB I-ben listavezető Győri ETO hivatalos honlapján készített interjút a csapat rutinos, harmincnyolc éves kapusával, Szasa Sztevanoviccsal, aki elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy még egy évig marad Győrben visszavonulása előtt.
„Tudom, nem is olyan régen úgy nyilatkoztam, abbahagyom a futballt, de most óriási a bizonyítási vágy bennem” – nyilatkozta Szasa Sztevanovics az eto.hu-nak.„Ha minden jól alakul, a következő szezonban a nemzetközi porondon is megmutathatjuk magunkat, hogy vonuljak így vissza?! Pedig a nyáron már harminckilenc éves leszek. De megsúgom, apu is kapus volt, ő negyvenkét évesen hagyta abba” – tette hozzá a a 2004 óta Győrben futballozó kapus.A szerb játékos és csapata legközelebb kedden, az orosz Krilja Szovjetov ellen léphet pályára Törökországban.
Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50
Ezek is érdekelhetik