Felkészülés: kétgólos hátrányból ikszelt a Győr

Vágólapra másolva!
2013.02.15. 19:49
Kétgólos hátrányból ért el döntetlent a Győri ETO a bolgár élvonal hatodik helyén álló Csernomorac Burgasz ellen a törökországi edzőtábortól 45 kilométerre megrendezett mérkőzésen. Az ETO-nak két vereség és egy győzelem mellett ez a negyedik döntetlenje Törökországban.

A Győri ETO és ellenfele, a bolgár Csernomorec Burgasz játékosai a beleki edzőtáborra zúduló, a meccsre kijelölt pályát a játékra alkalmatlanná tevő zivatar miatt délután autóbuszra ültek, hogy a Belektől keletre található Side településen játsszanak.

Lencse Gyula technikai igazgató a győriek honlapjának elmondta, hogy a csapatok a pályára érkezés után mintegy fél óra bemelegítés után, az eredetileg tervezett kezdési időponthoz képest egy és negyedórás csúszással elkezdték a meccset. A Győr az eto.hu beszámolója szerint jól nyitott, az első félórában 3-4 alkalommal is vezetést szerezhetett volna. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, három percen belül két gólt is szereztek.

A második félidőben Koltai Tamás lesgóllal nyitott, amelyet nem adott meg a játékvezető. A magyar nyomás azonban ezúttal már eredménnyel járt, a szlovén Rok Kronaveter szabadrúgásból talált be. Pintér Attila a Törökországba utazó öt fiatal közül Kalmár Zsoltnak lehetőséget adott, s a középpályás meg is hálálta a bizalmat: a bal oldalon helyzetbe hozta a román Mihai Nicorecet, aki nem hibázta el lehetőségét, s a harmadik gólját is megszerezte a török riviérán.

A grúz másodosztályú Sasco csatárát, a próbajátékon lévő Giorgi Kvilitaiát is a soraiban tudó ETO-nak volt lehetősége a gyúőzelem megszerzésére is, de ez nem sikerült, így az NB I éllovasa döntetlennel zárta a beleki edzőtábort.

Győri ETO–Csernomorec Burgasz (bolgár) 2–2 (0–2)
Side
GYŐR:
Sztevanovisc (Molnár P.) – Svec (Tokody), Lipták (Djordjevics), Had (Lang), Völgyi – Kamber, Trajkovics (Kronaveter), Pátkai (Kalmár) – Andrics (Nicorec), Koltai (Kvilitaia), Varga R. (Strestík). Vezetőedző: Pintér Attila
G: Kronaveter, Nicorec
Forrás: eto.hu

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
13 órája

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35
Ezek is érdekelhetik