PMFC: Egyelőre csak a klubok egyeztek meg - Balogh Béla

Vágólapra másolva!
2013.01.16. 09:18
A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC ugyan megegyezett a Kecskeméti TE-vel Balogh Béla szerződtetéséről, azonban a kilencszeres válogatott védő érkezése egyelőre a levegőben lóg, ugyanis a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kizárta az átigazolásból a pécsieket.

Noha megegyezett a Kecskeméti TE és a Pécsi MFC Balogh Béla átigazolásáról, s a játékos is szívesen átigazol, a válogatott védő egyelőre mégsem mondhatja magát pécsi labdarúgónak. Ugyanis az MLSZ kizárta a PMFC-t az átigazolásból, mivel nem fizetett Miroslav Grumicsért a Kaposvári Rákóczinak. A kizárás egyelőre nem jogerős, a pécsiek fellebbeztek, így a szövetség fellebbviteli bizottsága dönt az ügyben.

„Egyelőre csupán a klubok egyeztek meg. S bár számomra is szimpatikus a pécsiek ajánlata, mégis meg kell várni, miként dönt a fellebbviteli bizottság” – mondta a Nemzeti Sportnak a kilencszeres válogatott védő.

„Szerettem Kecskeméten futballozni. Talán velem is elégedettek lehettek úgy szeptember végéig. A Honvéd ellen még sérülten játszottam, aztán kikerültem a csapatból, s csak a hajrában futballozhattam újra” – tette hozzá Balogh Béla.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY BALOG BÉLA KI MIATT ÉS MIÉRT TÁVOZIK KECSKEMÉTRŐL, AKKOR OLVASSA EL A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁT!

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL

Érkezők: Balogh Béla (Kecskemét), Fröhlich Roland (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Harsányi Zoltán (szlovákiai, Spartak Myjava – Szlovákia, kölcsönből vissza?), Nagy József (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Marko Bjelanovic (horvát, Kozármisleny), Koller Krisztián (Kozármisleny). Profi szerződést kapó saját nevelésű játékosok: Erős Csaba, Gajág Gergő, Gránicz Patrik, Ipacs Péter, Kővári Róbert, Márkvárt Dávid, Zelenyánszki László

Távozik/távozhat: Ceolin (brazil, ?), Cosmin Goia (román, ?), Luka Vucko (horvát,?), Bodnár László (?), Demjén Gábor (?), Solomon Okoronkwo (nigériai, ?), Leon Panikvar (szlovén, ?)

Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Döntött kérői közül Xavi Simons; megvan Haller új csapata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
13 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik