Lombard: Nem mi találtuk fel a spanyol viaszt - Zsivoczky Gy.

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 22:04
A labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard FC vezetőedzője, Zsivoczky Gyula szerint tervszerűbbé tették a felkészülés alatt végzett munkát az új erőnléti edző, Barney Lord érkezésével, és reméli, hogy a közönség is sok mindent viszont lát majd ebből.

„A felkészülési időszakban nagyon fontos feladata és szerepe van Kovács László kapusedzőnek, Süttő Szilárd pályaedzőnek valamint Barney Lord erőnléti és rehabilitációs edzőnek is. Egy erőnléti szakember esetleges érkezése egyébként Süttő Szilárd ötlete volt, amit jómagam is támogattam" – nyilatkozta Zsivoczky Gyula vezetőedző a lombardfcpapa.hu-nak.

„Én szakmai csapatban gondolkodom, mi stábban dolgozunk, az edzések komplexek, heti és napi programot egyeztetünk, a bemelegítést, a kondícionális feladatokat Barney végzi, a labdás, futballszakmai dolgokat pedig én irányítom. Nem találtuk fel a spanyol viaszt, a munkánkat tettük tervszerűbbé, ami igazán akkor ér valamit, ha mindebből a közönség tavasszal majd sok mindent lát viszont a pályán" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
4 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09
Ezek is érdekelhetik