DVSC: Szakály Péter szerint erős a Loki kerete

Vágólapra másolva!
2013.01.08. 16:12
Az NB I-es labdarúgó-bajnokságban szereplő DVSC-Teva csapatkapitánya, Szakály Péter alkalmasnak tartja a keretet a szezon elején kitűzött célok eléréséhez.
„Pozitívan kezdjük el a felkészülést, sikerült kellően feltöltődni, és most már mindenki éhes a mozgásra, a játékra – nyilatkozta Szakály Péter a dvsc.hu-nak. – A célok nem változtak, amit megfogalmaztunk az év elején– mármint hogy szeretnénk olyan helyezést elérni, amellyel a nemzetközi kupában indulhatunk–, az továbbra is tartja magát. Erre jó esély van a Magyar Kupában is, de jó lenne a bajnokságban is minél előrébb végezni, ezért dolgozunk.”

„Szerintem a keret ehhez elég erős, ám a csapat akkor a legkiegyensúlyozottabb, ha mindenki egészséges. Nyár óta sérülések tizedelték a társaságot, ezért nem volt egyenletes a teljesítményünk, de abban bízom, hogy sikerül egy sérülésmentes felkészülést csinálni, és tavasszal topformában futballozhatunk” – tette hozzá Szakály.

A DVSC január 19-én a kassaiak ellen játszik felkészülési mérkőzést.

„Az első edzőmérkőzésünket a jövő héten játsszuk, dupla meccsre készülünk a Kassa ellen. Tulajdonképpen mindegyik hétvégére két találkozót szeretnénk betervezni, mert célunk, hogy mindenki megkapja a megfelelő mérkőzésterhelést.” – nyilatkozta Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője.
Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55
Ezek is érdekelhetik