Csiki Norbert német, dán és holland klubok célkeresztjében

Vágólapra másolva!
2013.01.05. 09:44
null
Csiki Norbertet német, dán és holland csapatok is figyelik (Fotó: Korponai Tamás)
Csiki Norbert, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK szélső középpályása iránt két-két német és dán, valamint egy holland élvonalbeli együttes érdeklődik, bár a 21 éves futballista nem tudja, mi lenne a megfelelő döntés.

„Nem tagadom, feldobott a hír, hogy érdeklődnek irántam a német Bundesligából. Klubnevet nem mondhatok, több érdeklődő is van, de igazán egy-két csapatot foglalkoztat az esetleges szerződtetésem. Sokat gondolkodtam, mitévő legyek, mi lenne a legjobb megoldás. Néhány esztendővel korábban úgy véltem, minél hamarabb szedni kell a sátorfát, és légiósnak kell állni, de mára némileg megváltozott a kép. Bizonytalan vagyok, nem tudom, mi lenne a helyes lépés, maradni még vagy nekivágni a nagyvilágnak, már a télen váltani, esetleg kitűnő tavaszi produkció után eligazolni. Nehéz...” – mondta Csiki Norbert, az MTK Budapest 21 esztendős szélső középpályása.

De nem ér(het)te meglepetésként a kék-fehérek labdarúgóját a hír, hiszen tisztában volt vele, több mérkőzését is látták külföldi megfigyelők.

„Szerencsésnek vallhatom magam, hiszen rendre akkor teljesítettem a legjobban, amikor több játékosmegfigyelő is a lelátón ült. Egy-egy gól az Újpest és a Videoton, két-két gól a Ferencváros és a Kecskemét ellen. Érdekes kérdés, melyik bajnokságban kamatoztathatnám leginkább a gyorsaságomat. A Rodában játszó Németh Krisztiántól tudom, nem volt sérülése, annyira tisztán játszanak az Eredivisie-ben, ráadásul a szélsőjátékot is kedvelik, s a holland bajnokság nem lenne akkora ugrás, mint a Bundesliga. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de semmiképp sem szeretném, ha bárki azt hinné, menekülök az MTK-tól, hiszen jól érzem magam a klubnál, de azért nem mindennap keresik az embert Európa topbajnokságából” – tette hozzá a fiatal bal lábas futballista.

A SZOMBATI NEMZETI SPORTBÓL AZT IS MEGTUDHATJA, HOGY A JÁTÉKOS ÜGYEIT KÉPVISELŐ MENEDZSERIRODA TÁRSTULAJDONOSA SZERINT VAN-E REALITÁSA CSIKI TÉLI KLUBVÁLTÁSÁNAK, VALAMINT AZ MTK KLUBIGAZGATÓJA ARRÓL BESZÉL, HOGY MELY EURÓPAI KLUBOK MEGFIGYELŐI JÁRNAK FOLYAMATOSAN A HUNGÁRIA KÖRÚTRA.

Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
16 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07
Ezek is érdekelhetik