PMFC: Horváth Zsolt és Grumics elhúzódó sérülése

Vágólapra másolva!
2012.11.05. 20:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő támadóját, Horváth Zsoltot az őszi szezon során a szakvezetés az NB III-as csapathoz irányította, de sérülés miatt ott sem szerepelhet.

„A felkészülés óta folyamatos hasfali fájdalmakkal küszködtem, ami hol elmúlt, hol erősödött. Azonban pár hete olyan erős fájdalmaim lettek, hogy nem tudtam edzésmunkát végezni, majd a részletes orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy a bal oldali sérvkapum nyitva van, ez okozza a bajt. Ezért négy hete nem is edzem, pihenek, és naponta járok gyógytornára. Akkor tudok ismét edzeni, ha a tünetek elmúlnak, és a gyógytornás rehabilitáció is véget ér” – nyilatkozta Horváth Zsolt a pmfc.hu-nak.

A támadó problémájáról Supka Attila, a PMFC első csapatának vezetőedzője is megszólalt.

„Zsolt problémája már a felkészülési időszakban jelentkezett, ezért nem tudott olyan munkát végezni, amivel olyan állapotba kerülhetett volna, hogy segítsen a csapatnak. Bízunk abban, hogy hamarosan felépül” – fogalmazott a szakember.

Supka Attila ehhez kapcsolódva hozzátette, Miroslav Grumics is egy három hete kiújult, még Kaposváron jelentkező térdsérüléssel küzd, folyamatosan sérülten vállalta a játékot az elmúlt hetekben, azonban a Siófok ellen már cserét kért, mert komoly fájdalmai voltak.

 

„Múlt héten Bajzát Péter is lázas volt, és egy-két játékos izomproblémákkal küzdött, ezért többen nem tudtak rendelkezésre állni hét közben" – jegyezte meg a vezetőedző.

 

Legfrissebb hírek

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

NB III: Aczél Zoltán távozik a PMFC-től

Labdarúgó NB II
2025.05.07. 16:23

Megyeri Károly: Minden mai futballistának olyan szakembert kívánok, mint Garami József

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 07:42

A várostól kért kölcsönt, hogy gond nélkül befejezhesse az idényt a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.03.29. 09:58

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 09:43

Labdarúgás: a PMFC a fiatalokra támaszkodva térne vissza az élmezőnybe

Utánpótlássport
2024.11.28. 09:01

NB III: a Pécs és a Paks II is nyert otthon az utolsó idei bajnokiján

Labdarúgó NB II
2024.11.23. 16:27

Női NB I: öt góllal küldte haza a PMFC-t a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2024.11.03. 16:43
Ezek is érdekelhetik