MTK: Helyén kezeljük a Loki elleni sikert - Kanta

Vágólapra másolva!
2012.11.19. 07:38
Készséggel elismerte, az ötvenediket nemigen tudná felidézni. A jubileumi századikat viszont megőrizte az emlékezetében. Százötvenedik NB I-es fellépése pedig annyira friss élmény, hogy Kanta József órákig mesélhetne róla. Arról, milyen okos játékkal győztek 2–0-ra a Debrecen otthonában, mennyire fontos volt, hogy korán megszerezték a vezetést. A gólt, amelyet épp az MTK csapatkapitánya lőtt egy szemre is tetszetős akció végén.

„Felejthetetlen szombat volt – kezdte a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatát Kanta József. – A mérkőzés előtt fogalmam sem volt arról, hogy mások is tudják, a debreceni lesz a százötvenedik élvonalbeli bajnokim. Én persze megnéztem a statisztikákat, utánaszámoltam a meccseimnek. Abban a nyugodt hitben, hogy más úgysem teszi meg – erre a tévé riportere ezzel fogadott a szünetben a pálya szélén. Ám a lefújás után már úgy voltam vele, mindegy is, hányadik mérkőzés, Debrecenben a címvédő ellen mindig nagy dolog nyerni."Kanta József. – A mérkőzés előtt fogalmam sem volt arról, hogy mások is tudják, a debreceni lesz a százötvenedik élvonalbeli bajnokim. Én persze megnéztem a statisztikákat, utánaszámoltam a meccseimnek. Abban a nyugodt hitben, hogy más úgysem teszi meg – erre a tévé riportere ezzel fogadott a szünetben a pálya szélén. Ám a lefújás után már úgy voltam vele, mindegy is, hányadik mérkőzés, Debrecenben a címvédő ellen mindig nagy dolog nyerni."

A századik NB I-es bajnokiján (2008 áprilisában) ugyanúgy 2–0- s győzelemnek örülhetett. Igaz, gólt nem szerzett a Honvéd ellen, „csak" kiosztott két gólpasszt, majd egy hónappal később bajnoki címet ünnepelhetett.

„Helyén kezeljük a sikert – hangsúlyozta a karmester. – Elégedettek vagyunk, hiszen a rajt előtt még a középmezőnybe vártuk a csapatot. Szép eredmény a második hely. Az eredményeinket kiegyensúlyozott teljesítményünknek és egységes csapatunknak köszönhetjük. Annak, hogy már egymás gondolatát is jól ismerjük."

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY MIT GONDOL KANTA JÓZSEF AZ MTK ÚJ IDEGENBELI MEZÉRŐL, ILLETVE A BABONÁKRÓL, KERESSE A HÉTFŐI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az ukránoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04
Ezek is érdekelhetik