MTK: Erre a Ferencvárosra szép jövő vár - Kanta József

Vágólapra másolva!
2012.11.04. 09:55
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK csapatkapitánya, Kanta József szerint annak köszönhetik a jó erőkből álló Ferencváros elleni sikert (4–2), hogy csapatként működtek, és jól sáfárkodtak a helyzeteikkel.

„Tapogatózással kezdődött a mérkőzés, és nekünk fontos volt, hogy gólt szerezzünk ebben az időszakban, ugyanis előny tudatában mindig könnyebb futballozni. Ezután mi főleg a védekezésre fektettük a hangsúlyt, ellenfelünk sokkal többet birtokolta a labdát. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nagyon jó játékosok alkotják a Ferencvárost, olyanok, akik bármikor képesek egy az egyben megverni az ellenfelet. Erre a Fradira szép jövő vár. Talán annak köszönhetjük mégis a győzelmünket, hogy csapatként működtünk, és jól sáfárkodtunk a helyzeteinkkel. Talán négy kapura lövésből szereztünk négy gólt, ami nagyszerű arány” – nyilatkozta egy videóinterjúban az MTK csapatkapitánya, Kanta József a klub hivatalos oldalának.Kanta József a klub hivatalos oldalának.

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
19 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:03

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik