Haladás: Zavaró volt kevés néző előtt játszani - Artner

Vágólapra másolva!
2012.11.26. 15:42
A labdarúgó NB I 16. fordulójában a Haladás 2–1-es győzelmet aratott az Eger vendégeként a Vasas otthonául szolgáló Illovszky Rudolf Stadionban. Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője a haladas.hu-nak elmondta, ilyen kevés néző előtt zavaró volt játszani.

„Az első félidőben három statikusabb középpályással – Simon Ádámmal, Rajos Gáborra, Iszlai Bencével kezdtünk – abból a megfontolásból, hogy masszívak legyünk és a felívelt labdákat összeszedjük – mondta Artner Tamás klubja hivatalos honlapján. – Ezen kívül a széleken igyekeztünk az egriek mögé kerülni, ami sikerült is, hiszen mind Schimmer, mind Halmosi oldaláról sokat kezdeményeztünk,több jó beadás isérkezett, de ekkor még abelső emberek lemaradtak a labdákról. A második félidőre Németh Márió személyében egy igazi támadó középpályást küldtem be, visszaálltunk 4-2-3-1-re, az elöl lévők előtt is több lehetőség adódott, sajnos az igazán nagy helyzeteinket nem rúgtuk be." kezdtünk – abból a megfontolásból, hogy masszívak legyünk és a felívelt labdákat összeszedjük – mondta Artner Tamás klubja hivatalos honlapján. – Ezen kívül a széleken igyekeztünk az egriek mögé kerülni, ami sikerült is, hiszen mind Schimmer, mind Halmosi oldaláról sokat kezdeményeztünk,több jó beadás isérkezett, de ekkor még abelső emberek lemaradtak a labdákról. A második félidőre Németh Márió személyében egy igazi támadó középpályást küldtem be, visszaálltunk 4-2-3-1-re, az elöl lévők előtt is több lehetőség adódott, sajnos az igazán nagy helyzeteinket nem rúgtuk be."

„Németh Norberttalálata után sem éreztem azt, hogy gond lehet, nem hagytunk teret ellenfelünknek. Az egriek hiába próbálták, nem tudták felívelni a labdákat. Nem vettük könnyedén a meccset, egy masszív Egert győztünk le, úgy játszottunk, ahogy idegenben kell. A kevés néző zavaró volt, ilyen közegben nehéz pluszenergiákat elővarázsolni, de a fiúk nem panaszkodtak, az első perctől kezdve "rajta voltak" a meccsen" – folytatta a Haladás szakvezetője.

Artner reméli, csapata a következő fordulóban megszakítja a listavezető Győr kiváló sorozatát.

„Az utóbbi három mérkőzés önbizalmat adhat a fiúknak, és a hiányzókkal kiegészülve szeretnénk megszakítani a győriek veretlenségi sorozatát. Aztán egy nyugodt téli felkészüléssel még jobbak lehetünk" – zárta gondolatait a szombathelyi tréner.

Legfrissebb hírek

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
12 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
Tegnap, 7:08

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49
Ezek is érdekelhetik