DVSC: Kondásnak elege van, kikerülnek néhányan a kezdőből

Vágólapra másolva!
2012.11.12. 14:42
null
Kondás Elemér bekeményít (Fotó: Németh Ferenc – NS-archív)
Kondás Elemér, a bajnoki címvédő DVSC-Teva labdarúgócsapatának vezetőedzője az elmúlt hetekben látott gyenge teljesítmények – a Debrecen három bajnokit veszített el egymás után – miatt több játékosát is kiteszi a kezdőcsapatból.

„Volt néhány játékos, akinek nem voltam elégedett a teljesítményével, nem dolgozott annyit, amennyit kellett volna (...) többet kell tennie a meccsen bizonyos embereknek, többet kell futni, alázatosabban kell futballozni, mert csak akkor jön az eredmény. Ha azt hiszi néhány ember, hogy én most mennyire jó futballista vagyok, az kevés, azt meg kell mutatni a futballpályán” – idézi Kondás Debrecen Televíziónak mondott szavait a dehir.hu.

„Ezek a játékosok ki fognak maradni a csapatból, nem fognak szerepelni, mert aki nem akar futballozni a DVSC-ben, az ne futballozzon, aki nem akar nyerni, az ne futballozzon, akassza fel a cipőjét a szögre, aztán hagyja abba a labdarúgást. Aki viszont elvállalja a játékot, annak kutya kötelessége 100 százalékot nyújtani a futballpályán. Van egy idő, amikor elfogy a türelem, tovább nem lehet halogatni a dolgokat, úgyhogy mindenképpen lesznek változások a hétvégi csapatban” – tette hozzá a szakvezető.

A DVSC következő bajnokiján az MTK-t fogadja – ha a fővárosi kék-fehérek nyernek, átveszik a második helyet a Debrecentől.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
11 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
23 órája

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:08

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 11:51

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06
Ezek is érdekelhetik