KTE: Luis Ramosék ezúttal nyulakra vadásztak - fotók

Vágólapra másolva!
2012.10.17. 16:41
null
(Fotók: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano játékosai a város déli részén fekvő Városföldi Vadásztársaság vendégei voltak. A futballisták nyulakra és fácánokra vadásztak a jó hangulatú eseményen – számol be róla a kecskemetite.hu.

 

 

Polyák Imre és Sutus Gábor szervezésében a Városföldi Vadásztársaság látta vendégül a kecskeméti játékosokat. A KTE-Phoenix Mecano futballistái nem először vettek részt a hajtásban, a klub szurkolói már tavaly is vendégül látták a csapatot hasonló keretek között. A Kecskemét korábbi játékosa, Lencse László például a vadászvizsgát is letette a legutóbbi alkalom után. Hogy vannak-e olyanok a keretben, akik ezúttal kedvet kaptak volna hozzá, az nem ismert, ám a fényképes beszámolók alapján csupa mosolygós arc látható, így a csapatépítő összetartás ezúttal is jó hangulatban telt.

A vendéglátók ezúttal is tartalmas reggelivel várták a játékosokat: disznótorossal töltődött fel a keret a hajtással járó kemény feladathoz. A Városföld melletti nyúl és fácán hajtás végül eredményesen zárult, tartalmas fogásnak örülhetett minden résztvevő a vadászat befejeztével. A program szarvas ebéddel zárult, melynek végén Polyák Imrének és Sutus Gábornak is köszönetet mondott a csapat az újabb meghívásért és a kitűnő vendéglátásért.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
12 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:08

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20
Ezek is érdekelhetik