Ligakupa: Kondás szerint elérte célját az Újpest elleni meccs

Vágólapra másolva!
2012.10.11. 15:42
A labdarúgó Ligakupa E-csoportjának 3. fordulójában a DVSC-Teva 2–1-es vereséget szenvedett az Újpest otthonában. A találkozón végig a Debrecen játszott fölényben, de számtalan helyzetét nem tudta gólokra váltani, ráadásul Dombi Tibor személyében újabb játékossal gyarapodott a sérültek listája.

„Jó mérkőzést játszottunk az Újpesttel, végig irányítottuk a mérkőzést, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, sajnos ezek ki is maradtak – fogalmazott Kondás Elemér klubja hivatalos honlapján, a dvsc.hu-n. – Ellenfelünk körülbelül háromszor jutott el a kapunkhoz, ebből két találatot szerzett. Nekünk sikerült azt a bravúrt elkövetnünk, hogy két méterről a kapusba rúgtuk a labdát, és hasonlók. Ami tetszett, hogy a srácok megpróbáltak gyorsan és kevés érintővel játszani. Az első félidő még akadozott, de másodikban már sokkal jobban teljesítettünk, az utolsó öt percben nemhogy kiegyenlíthettünk volna, de meg is fordíthattuk volna az állást, sajnos nem sikerült. Összességében: amire hivatott a Ligakupa, hogy meccsterhelést kapjanak a játékosok, megtörtént. Nyilván eredmény is kell hozzá, mert amelyik sorozatban elindulunk, szeretnénk nyerni és jól szerepelni. Ha tegnap berúgjuk a helyzeteket, akkor nem lett volna gond."

A debreceniekhez kapcsolódó hír, hogy Dombi Tibor combhajlítóizom-húzódást szenvedett, szerdán orvosi vizsgálat vár rá. Az orvosok ezt követően tudják felállítani a pontos diagnózist.

Legfrissebb hírek

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
54 perce

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik