Labdarúgás: Lőw Zsoltot külföldre és az Újpesthez is csábítják

Vágólapra másolva!
2012.10.09. 13:28
Újra külföldre szerződhet Lőw Zsolt, aki korábban kilenc éven át légióskodott németországi kluboknál: a Red Bull Salzburg csapatához hívják edzőnek.

A 25-szörös magyar válogatott labdarúgó a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt közeljövőbeli terveiről. A volt újpesti játékos arról is szólt, hogy szeretne itthon is tanulni. Várja, hogy megszerezhesse az edzői A-licencet, amire Mezey György ígéretet tett neki.

Lőw Zsolt elmondta, két állásajánlatot is kapott a napokban: az egyiket Ausztriából, ahol a Red Bull Salzburgnál lehetne edző. Ide korábbi németországi trénere, Ralf Rangnick hívja, aki egy személyben tölti be a Red Bull Salzburg és a Red Bull Leipzig sportigazgatói posztját. A válogatott labdarúgó így fogalmazott: „korábbi mesterem jó edzőt szeretne belőlem faragni”. A korábbi védő a másik ajánlatot az Újpesttől kapta, ott szintén edzői munkával kecsegtetik. Lőw Zsolt a Reggeli Startban azt mondta: „most valamelyik ujjamba kénytelen vagyok beleharapni, hiszen napokon belül döntenem kell.”

Lőw beszélt még arról is, hogy az alapfokú sportmenedzseri tanfolyam elvégzése után a középfokút is szeretné letenni. Mezey Györgytől pedig ígéretet kaptak arra, hogy volt válogatott labdarúgóknak hamarosan elindul egy gyorsított, edzői A-licencet adó kurzus is, amelyen mindenképpen részt akar venni.

Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt közeljövőbeli terveiről. A volt újpesti játékos arról is szólt, hogy szeretne itthon is tanulni. Várja, hogy megszerezhesse az edzői A-licencet, amire Mezey György ígéretet tett neki.

Lőw Zsolt elmondta, két állásajánlatot is kapott a napokban: az egyiket Ausztriából, ahol a Red Bull Salzburgnál lehetne edző. Ide korábbi németországi trénere, Ralf Rangnick hívja, aki egy személyben tölti be a Red Bull Salzburg és a Red Bull Leipzig sportigazgatói posztját. A válogatott labdarúgó így fogalmazott: „korábbi mesterem jó edzőt szeretne belőlem faragni”. A korábbi védő a másik ajánlatot az Újpesttől kapta, ott szintén edzői munkával kecsegtetik. Lőw Zsolt a Reggeli Startban azt mondta: „most valamelyik ujjamba kénytelen vagyok beleharapni, hiszen napokon belül döntenem kell.”

Lőw beszélt még arról is, hogy az alapfokú sportmenedzseri tanfolyam elvégzése után a középfokút is szeretné letenni. Mezey Györgytől pedig ígéretet kaptak arra, hogy volt válogatott labdarúgóknak hamarosan elindul egy gyorsított, edzői A-licencet adó kurzus is, amelyen mindenképpen részt akar venni.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
Tegnap, 9:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
Tegnap, 8:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik