DVSC: Mindenki kontrákra játszik ellenünk - Varga J.

Vágólapra másolva!
2012.10.02. 08:25
A labdarúgó NB I 9. fordulójában a DVSC-Teva hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Haladást. A mérkőzés után a debreceniek középpályása, Varga József klubja hivatalos honlapján beszélt a tapasztalatairól.

„Lassan hozzászokunk, hogy minden csapat kontrára rendezkedik be ellenünk, és megpróbálja kapott gól nélkül lehozni a meccset – mondta a találkozó után a dvsc.hu-nak Varga József. – Nehéz ilyen gárda ellen játszani és helyzetet kialakítani, de hál' Istennek sikerült gólt szereznünk az első félidőben, emellett volt egy tizenegyesgyanús szituáció, amit nem fújt be a játékvezető. A szünet után is megvoltak a lehetőségeink, végig kezünkben tartottuk a mérkőzést. A Haladás egyébként nagyon jó csapat, játssza a focit, annak ellenére, hogy ellenünk nem ezt az arcát mutatta. Zártabban futballoztak, nem merték ellenünk fölvállalni a nyíltabb játékot, mert tudták, akkor több lehetőségünk lett volna a gólszerzésre. Ezt a taktikát választották, de a lényeg, hogy sikerült feltörnünk őket és két góllal nyernünk." dvsc.hu-nak Varga József. – Nehéz ilyen gárda ellen játszani és helyzetet kialakítani, de hál' Istennek sikerült gólt szereznünk az első félidőben, emellett volt egy tizenegyesgyanús szituáció, amit nem fújt be a játékvezető. A szünet után is megvoltak a lehetőségeink, végig kezünkben tartottuk a mérkőzést. A Haladás egyébként nagyon jó csapat, játssza a focit, annak ellenére, hogy ellenünk nem ezt az arcát mutatta. Zártabban futballoztak, nem merték ellenünk fölvállalni a nyíltabb játékot, mert tudták, akkor több lehetőségünk lett volna a gólszerzésre. Ezt a taktikát választották, de a lényeg, hogy sikerült feltörnünk őket és két góllal nyernünk."

„Az elején talán érződött, hogy tudat alatt benne volt a fejekbenaz Eger elleni összecsapás, hiszen nem sikerült győznünk egy olyan meccsen, amelyen kötelező lett volna, és ez mindenkit nagyon bántott. Egy profi játékos azonban tudja, hogy ilyen helyzetben miként kell cselekedni. A Haladás ellen sikerült javítanunk, és bízom abban, hogy Siófokon is hasonló eredményt érünk majd el" – tette hozzá a magyar válogatott labdarúgó.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
18 órája

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
22 órája

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20
Ezek is érdekelhetik