Ligakupa: A 2. félidőben fokoztuk a tempót - Kondás

Vágólapra másolva!
2012.09.10. 11:10
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó Ligakupa csoportkörének második fordulójában a DVSC-Teva hazai pályán 5–2-re legyőzte a DVTK-t. A találkozó után Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője klubja hivatalos honlapján, a dvsc.hu-n értékelt.

„Az első félidőt nem akarom igazán elemezni, mert nem tetszett, amit láttam. Keveset futottunk, nem volt elég beindulás a csatársorban, a középpályán kevés volt a mozgás, míg ellenfelünk lelkesen, agresszíven próbált futballozni. A félidőben felhívtuk a játékosok figyelmét, hogy sokkal több futásra van szükség, a cserék is besegítettek, lendületesebbek lettünk. Ekkor már tetszett a játékunk, és akár lehetett volna két számjegyű is a vége, de nem vagyunk telhetetlenek" fogalmazott Kondás Elemér." fogalmazott Kondás Elemér.

A szakember a két új igazolásról, Varga Róbertről és Czvitkovics Péterről is szót ejtett.

„Varga Róbert Egerben már szerepet kapott, akkor balhátvédként kifejezetten jól futballozott. A Diósgyőr ellen középső védő volt, akadt egy-két hibája, de a hibákban mindig része van másoknak is, mert ha nem tud passzolni, muszáj elrugdosni a labdát. Czvitkovics Petin látszik, hogy hiányzik neki a játék, de voltak nagyon jó meglátásai, megoldásai. Játékra van szüksége, és rendben lesz" – nyilatkozta Kondás.

Legfrissebb hírek

Távozhat a Liverpool balhátvédje; döntött kérői közül Xavi Simons – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik