DVSC: Nekünk kell rúgni az első gólt - Czvitkovics

Vágólapra másolva!
2012.09.14. 12:14
A labdarúgó NB I hetedik fordulójának záró meccsén vasárnap a DVSC-Teva a Budapest Honvédot fogadja. Czvitkovics Péter, a hajdúságiak kisebb sérüléssel bajlódó középpályása nem számít egyszerű mérkőzésre, és fontosnak tartja, hogy csapata szerezze a találkozó első gólját – olvasható a dvsc.hu-n.

„Amikor eligazoltam innen, nagyon rossz szériában volt a Loki, nekem is nehezebben ment, azt a fél évet szívesen elfelejteném. A mostani egy teljesen más csapat, más a játék és más a hozzáállás mondta Czvitkovics Péter, aki a Diósgyőr elleni Ligakupa-mérkőzésen kisebb sérülést szenvedett, így kérdéses a játéka a hétvégi mérkőzésen. A Honvéd ellen nem lesz egyszerű. Olasz edzőjük van, a védekezésüket mindig nagyon jól megszervezik. Remekül kontráznak, úgyhogy mindenképpen nekünk kellene rúgni az első gólt, hogy kinyíljanak, ezáltal könnyebb dolgunk lehet." mondta Czvitkovics Péter, aki a Diósgyőr elleni Ligakupa-mérkőzésen kisebb sérülést szenvedett, így kérdéses a játéka a hétvégi mérkőzésen. A Honvéd ellen nem lesz egyszerű. Olasz edzőjük van, a védekezésüket mindig nagyon jól megszervezik. Remekül kontráznak, úgyhogy mindenképpen nekünk kellene rúgni az első gólt, hogy kinyíljanak, ezáltal könnyebb dolgunk lehet."

A 29 esztendős labdarúgó a bajnoki címért folytatott versenyfutásra is kitért.

„Úgy gondolom, ahogy telnek a fordulók, a Loki mellett a Győr és a Videoton emelkedik majd ki a mezőnyből. Atabellát jelenlegvezető MTK-nál sok a fiatal, Garami Józsi bácsi megint jól összerakta őket, de szerintem idővel elfáradnak, és nem bírják majd annyira a terhet" – vélekedett Czvitkovics.

A DVSC-Teva–Budapest Honvéd mérkőzés vasárnap 18.30-kor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik