Eger: az FTC nem ment bele a pályaválasztói jog cseréjébe

Vágólapra másolva!
2012.08.23. 10:43
A labdarúgó NB I-ben szereplő Egri FC Debrecenben játssza az FTC elleni „hazai" bajnoki mérkőzését, ugyanis a ferencvárosi klub nem ment bele a pályaválasztói jog felcserélésébe.

Az egri együttes a hétvégén Paksra látogat, majd a jövő héten Debrecenben fogadja a fővárosi zöld-fehéreket.

„A Ferencváros ellen a debreceni Oláh Gábor utcai stadionban lép pályára hazai együttesként a csapat. Felvettük ugyan a kapcsolatot az Üllői úti egylet vezetésével az esetleges pályaválasztói jog cseréjének érdekében, ám rövid időn belül kiderült, hogy erre nincs esély” – nyilatkozta Tóth Dénes, az egriek klubmenedzsere, az egrifc.hu-nak.

Az is kiderült, hogy a DVSC-Teva elleni bajnoki mérkőzést szintén a debreceni, Oláh Gábor utcai stadionban rendezik, amelyen az egriek lesznek a pályaválasztók.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
13 órája

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik