Elek Ákos a DVTK-hoz igazolt

Vágólapra másolva!
2012.07.25. 18:23
null
Gosztonyi András után újabb játékos érkezett a Videotontól a DVTK-hoz (Fotó: Szabó Miklós)
Eredményre vezetett a Diósgyőri VTK és a Videoton közti hosszú tárgyalássorozat, szerda délután megszületett a megállapodás a 23 éves, válogatott Elek Ákos játékjogának átvételéről – adta hírül a diósgyőri klub hivatalos honlapja. Nem sokkal éjfél előtt pedig azt is bejelentették, hogy a játékossal is sikerült megegyezni.

A dvtk.eu beszámolója szerint a DVTK a mai nap folyamán megegyezett Elek Ákos átigazolásáról a Videotonnal, ami után a diósgyőri klubnak már csak a játékossal kellett egyeztetnie. Ez nem tartott sokáig, a középpályás ugyanis mindenképp váltani szeretett volna, így pár órán belül aláírta szerződését.

Elek három évre kötelezte el magát új csapatához. A csütörtöki nap programja lesz a sportorvosi igazolás és a játékengedély megszerzése, majd a tervek szerint Elek részt vesz a 19 órakor kezdődő edzésen, és akár már a pénteki bajnoki nyitányon, az Újpest ellen már pályára léphet.

Elek Kazincbarcikán lett felnőtt futballista, az élvonalban pedig a Videoton színeiben mutatkozott be. Székesfehérvári mezben magyar bajnok, Szuperkupa- és Ligakupa-győztes lett, majd az elmúlt fél évben Törökországban, az Eskisehirsporban játszott. Időközben 2010-től 18 alkalommal pályára lépett a nemzeti válogatottban is.

A diósgyőri labdarúgás története során Egressy Gábor után Elek Ákos a második olyan játékos, aki a válogatott bő keretének tagjaként érkezik a klubhoz.

DIÓSGYŐRI VTK
Érkezők: Elek Ákos (Videoton), Gosztonyi András (Videoton), Halgas Tibor (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Michal Hanek (szlovák, Kapfenberg – Ausztria), Illés Richárd (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Ribánszki László (szlovákiai, Siófok), Szabó Péter (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Takács Péter (Lombard Pápa – kölcsön után végleg)

Távozik/távozhat: Vicente Arze (bolíviai, ?), Budovinszky Krisztián (ZTE), Dobos Attila (Mezőkövesd), Farkas Balázs (játékjoga felfüggesztve), Igor Gal (horvát, ?) Halgas Tibor (?), Illés Richárd (Putnok VSE), George Menougong (kameruni, ?), Bernardo Frizoni (brazil, ?), Lippai Ákos (játékjoga felfüggesztve), Pál Szabolcs (Siófok – kölcsön után végleg), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán), Szabó Péter (?)

Kiszemeltek:Darko Sztojanov ( macedón, Bregalnica – Macedónia),

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
21 órája

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
21 órája

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24
Ezek is érdekelhetik