Paks: Hrepka és Szatmári maradására kevés az esély

Vágólapra másolva!
2012.06.04. 14:50
Kis Károly, a Paks vezetőedzője a tolnai klub hivatalos honlapján értékelte a szezont és beszélt a játékoskeretben várható változásokról is.

„A helyezéssel elégedett vagyok, ez a pozíció hűen tükrözi egész évadbeli szereplésünket. Tavaly az ezüstérmünk kapcsán azt emlegették, nagy szerencsénk volt, és ami befelé pattanhatott, be is pattant. Én már akkor sem hittem, és most sem hiszek ebben. Azt vallom, hogy ami történik, az mindig valami miatt alakul úgy, ahogy. Így volt ez most is” – értékelte csapata szezonját Kis Károly, a Paks vezetőedzője.

„Az, hogy befutottunk a hatodik helyre, és még az utolsó pillanatban is volt esélyünk az Európa-ligát érő negyedik megszerzésére, annak köszönhető, hogy jól hajráztunk. Az utolsó kilenc fordulóban csak egyszer kaptunk ki. Ebben a periódusban a harmadik legtöbb pontot szereztük, így tudtunk versenyben maradni. Persze ilyenkor mindenkiben felvetődik, hogy csak egy győzelem kellett volna ahhoz, hogy elérjük a negyedik helyet, de úgy gondolom, hogy mivel a bajnokságban egyszer sem álltunk ezen a helyen, az elért eredményünk reális.

Ha a védekezésünket rendbe tesszük, és mellette ilyen marad a támadójátékunk, a következő bajnokságban is az élmezőnyben végezhetünk” – tette hozzá a szakember, aki a keretet érintő változásokra is kitért.

„Vannak kérdőjelek. Ismert, hogy Böde Dániel körül mindig felröppennek a hírek, hogy megy vagy marad. Hrepka Ádám kölcsönadási szerződése is lejár. Szeretném, ha maradna, de erre egyelőre kevés az esély. Hasonló a helyzet Szatmári Lóránd esetében. De rajtuk kívül több játékos van, aki esetleg távozik. Most folynak a tárgyalások, annak függvényében igazolunk, hogy ki vagy kik fognak távozni. Jelenleg is olyan a keretünk, hogy ha lesz eligazoló, akkor is, a többieket bármikor bármelyik élvonalbeli csapat ellen fel merem engedni a pályára. Azonban ahhoz, hogy eredményt is érjünk el, szükség lesz erősítésre” – fogalmazott Kis Károly.

„Három hét pihenőt követően június tizennyolcadikán találkozunk újból. Akkor hat hetünk lesz a bajnoki rajtig, ebből egy hetet Tiszaújvárosban töltünk edzőtáborban. Olyan felkészülési mérkőzéseket szeretnénk játszani, amelyek kihozzák a hibáinkat, és amelyeken felpöröghetünk a kezdésre. Az NB I-es csapatokkal is szeretnénk meccseket játszani, még akkor is, ha utána találkozunk a bajnokságban. Vannak már klubok, amelyek jelezték, szívesen játszanának velünk felkészülési találkozót” – beszélt a vezetőedző a nyári programról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik