Haladás: Aczél Zoltán a Vidiről és a Hali szerződési ajánlatáról

Vágólapra másolva!
2011.11.07. 18:01
Aczél Zoltán nem örül annak, hogy a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének vasárnapi sorsolásán csapata a Videotont kapta ellenfélül; a Haladás vezetőedzője pénzügyi és lélektani okokkal magyarázza elégedetlenségét – ugyanakkor nem mond le a sikerről. A Vas Népe a szombathelyiek szerződés-hosszabbítási ajánlatáról is kérdezte a trénert.

„A lehető legrosszabbul jöttünk ki a sorsolásból, nálunk 350 millió, Székesfehérváron 3.5 milliárd a költségvetés, ráadásul a Videoton számára utolsó esély a nemzetközi szereplésre a Magyar Kupa, ebbe fognak belekapaszkodni – idézi a Vas Népe Aczél Zoltán véleményét. – Ugyanakkor a kupasorozatban fontos, hogy egy csapat hol kezdi a párharcot, nos, ebből a szempontból szerencsénk volt, hiszen Székesfehérváron kezdünk, a döntő ütközet majd a Rohonci úton lesz. Ráadásul emlékezhetünk rá: a bajnokin jobban játszottunk a Videotonnál, csak peches körülmények között, a 91. percben kaptunk ki. Szóval természetesen nem mondtunk le a továbbjutásról., egyszerűen muszáj hinnünk a sikerben."Vas Népe Aczél Zoltán véleményét. – Ugyanakkor a kupasorozatban fontos, hogy egy csapat hol kezdi a párharcot, nos, ebből a szempontból szerencsénk volt, hiszen Székesfehérváron kezdünk, a döntő ütközet majd a Rohonci úton lesz. Ráadásul emlékezhetünk rá: a bajnokin jobban játszottunk a Videotonnál, csak peches körülmények között, a 91. percben kaptunk ki. Szóval természetesen nem mondtunk le a továbbjutásról., egyszerűen muszáj hinnünk a sikerben."

Aczélt megkérdezték arról is, mi a véleménye arról, hogy a tulajdonosi kör a 2012. nyarán lejáró szerződését kettő plusz egy esztendővel meghosszabbítani szándékozik.

„Hatalmas dolog, igazán példaértékű, hogy a komplett szakmai stáb szerződését már most meghosszabbítaná a tulajdonosi kör – mondta Aczél Zoltán. – Miután a szombati, Debrecen elleni meccs elõtt született a döntés, még nem igazán volt idõm ezzel foglalkozni. December 15-ig kell aláírnunk a megállapodást, addig még leülünk tárgyalni a vezetőkkel, elbeszélgetünk a célokról, a feltételekről, aztán majd meglátjuk."

Legfrissebb hírek

Aczél Zoltán: Anno szétrúgtuk, most megöleljük egymást Lipcsei Péterrel

Labdarúgó NB II
2025.06.01. 12:01

NB II: Aczél Zoltán lett a Szeged új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.05.30. 15:05

NB III: Aczél Zoltán távozik a PMFC-től

Labdarúgó NB II
2025.05.07. 16:23

Aczél Zoltán lett a Pécs új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2024.06.28. 10:37

NB III: Aczél Zoltán lehet a Pécsi MFC vezetőedzője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2024.06.25. 13:46

NB II: a Haladásból igazolt középpályást a Mezőkövesd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.06.25. 10:11

NB II: Aczél a másodosztályban is elhagyja a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2024.06.17. 20:34

Segítség Szombathelynek, nemzetközi meccsek a Haladás Sportkomplexumban

Minden más foci
2024.05.27. 14:59
Ezek is érdekelhetik