NB I: Détári szerint az ő felelőssége, hogy kimaradt a tizenegyes

Vágólapra másolva!
2011.10.22. 17:10
A Ferencváros 3–0-ra megnyerte az Újpest elleni rangadót. A tizenegyest is hibázó zöld-fehérek szünet előtt mutatott kemény letámadásaira nem volt válasza a lila-fehéreknek az Albert-stadionban. Pölöskey Péter és Somália az első félidőben, Lisztes Krisztián a hosszabbításban volt eredményes.

„Először is gratuláltam a játékosoknak a kiváló teljesítményhez, nagyon jól játszottak; egyben felhívtam a figyelmet, hogy holnap 9.30-kor találkozó és 10 órától edzés, hiszen készülünk a következő mérkőzésre, a Magyar Kupára – mondta Détári Lajos, a hazaiak szakmai vezetője. – Az első félidőben minden megvalósult az Újpest kapuja előtt, amit elterveztünk. A kimaradt tizenegyes az én hibám, mert a mérkőzés előtt senkit nem jelöltem ki erre a szerepkörre, Hakola viszont vállalta. De ez most nem számít, hiszen nagyobb tartása volt a csapatnak a második félidőben is, amikor az Újpest volt mezőnyfölényben. Lisztes Krisztiánnak külön gratulálok, hogy 100. ferencvárosi mérkőzésén gólt szerzett. Az öltözőben, és amikor jöttek ki a játékosok, látszott rajtuk az akarat. Igyekeztem levenni a felelősséget a vállukról, azt mondtam, hogy nem ez életük mérkőzése. Óriási örömöt szereztünk a szurkolóinknak, hogy nem vagyunk már kieső helyen."Détári Lajos, a hazaiak szakmai vezetője. – Az első félidőben minden megvalósult az Újpest kapuja előtt, amit elterveztünk. A kimaradt tizenegyes az én hibám, mert a mérkőzés előtt senkit nem jelöltem ki erre a szerepkörre, Hakola viszont vállalta. De ez most nem számít, hiszen nagyobb tartása volt a csapatnak a második félidőben is, amikor az Újpest volt mezőnyfölényben. Lisztes Krisztiánnak külön gratulálok, hogy 100. ferencvárosi mérkőzésén gólt szerzett. Az öltözőben, és amikor jöttek ki a játékosok, látszott rajtuk az akarat. Igyekeztem levenni a felelősséget a vállukról, azt mondtam, hogy nem ez életük mérkőzése. Óriási örömöt szereztünk a szurkolóinknak, hogy nem vagyunk már kieső helyen."

Legfrissebb hírek

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
11 perce

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
1 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
2 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
3 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
3 órája

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
13 órája

Zachariassen szerint már a szünet előtt is jobb volt a Fradi

Európa-liga
14 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
15 órája
Ezek is érdekelhetik