Kecskemét: a Szolnok szerb középpályása is a kiszemeltek között

Vágólapra másolva!
2011.05.30. 08:54
Címkék
A KTE-Ereco vezetőedzője, Tomiszlav Szivics elmondta, öt játékos szerződtetését tervezik a nyáron, a Nemzeti Sport információi szerint egyikük az NB I-től búcsúzó Szolnok futballistája, Milos Jokics.

A KTE-Ereco vezetőedzője, Tomiszlav Szivics távollétében Rózsa Pál irányítja az átigazolásokkal kapcsolatos ügyeket, a szerb tréner és a klub tulajdonosa napi kapcsolatban áll egymással, előbbi elutazása előtt egy nevekkel teli listát nyújtott át munkaadójának.

„Öt nevet írtam fel a papírra – mondta Tomiszlav Szivics. – Átgondoltam, mely posztokon van szükségünk erősítésre, s kik jöhetnek szóba, innentől nem az én kezemben van a döntés. Annyit elárulhatok, főképp magyar futballistákat szemeltem ki.”

A papírra felvésett öt névből négy magyar játékosé, őket nem akarta megnevezni a szakember, az egyetlen kivétel a szerb Milos Jokicsé.

A tavasszal a Szolnoki MÁV-ban futballozó középpályás nagy erősítést jelentene a KTE számára, a 24 esztendős légiós az elmúlt hónapokban több mérkőzésen is bizonyította, hogy remekül bánik a labdával, nem véletlen, hogy Tomiszlav Szivics már korábban kiszúrta magának.

A magyar kiszemeltek között egyébiránt egy kapus is szerepel, az MTK-tól tavaly nyáron Mezőkövesdre szerződő Szántai Levente.

Legfrissebb hírek

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
14 órája

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:08

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Belényesi Csaba: Természetesen látjuk a tabellát, de…

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 09:40

Férfi kosárlabda NB I: 174 pontos meccsen nyert az NKA Pécs Kecskeméten

Kosárlabda
2025.04.30. 20:17

A fellebbviteli bizottság is elutasította a Kecskemét óvását, a Debrecené maradt a három pont

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 11:21

Nulla gól, kevés futball, egy-egy pont Zalaegerszegen

Labdarúgó NB I
2025.04.27. 17:58
Ezek is érdekelhetik