Éger Lászlónak nem volt ideje megrémülni a szívnagyobbodástól

Vágólapra másolva!
2011.05.04. 11:20
Éger László, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC játékosa a Nemzeti Sportnak elmondta: múlt heti rosszulléte után kedden már problémamentesen edzett, és bár szívnagyobbodása pontos okára még várnak, nincs akadálya, hogy szombaton pályára lépjen az Újpest ellen.

„Voltam többször is orvosnál, így például hétfőn is, a budapesti Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjában, ahol tetőtől talpig megvizsgáltak – mondta a Nemzeti Sportnak a múlt keddi Paks–Videoton bajnoki mérkőzésen összeeső Éger László. – Szerdán és csütörtökön kapjuk meg a pontos eredményeket, csak akkor tudom megmondani, mi okozta a szívnagyobbodást."

A játékos hangsúlyozta: orvosi engedéllyel kedden már tréningre jelentkezett, és semmilyen problémája nem volt, minden gyakorlatot végigcsinált.

„Amikor közölték, mi a baj, nem ijedtem meg. Pontosabban nem is volt időm megrémülni, mert az orvos azonnal közölte, hogy nem olyan rémisztő rendellenesség ez, mint a neve sejteti. A sportolóknál sűrűn fordul elő ez a jelenség."

Jelen állás szerint tehát semmi akadálya annak, hogy Éger pályára lépjen szombaton az Újpest elleni bajnoki összecsapáson.

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
2025.04.19. 20:21

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
2025.04.18. 11:29

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:37

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41
Ezek is érdekelhetik