DVSC: Az erőnléttel biztosan nem lesz gondunk - Szakály Péter

Vágólapra másolva!
2011.02.04. 13:30
A DVSC labdarúgócsapatának középpályása, Szakály Péter klubja hivatalos honlapjának nyilatkozott a csapat felkészüléséről. A szélső elmondta, azt még nem tudja, milyen rendszerben futballoznak majd az új vezetőedzőnél, Zdenek Scasnynál, de az már most biztos, hogy nem lesznek erőnléti gondjaik.

„Most mindenki fáradt, mindenkinek fáj mindene, de ez ebben az időszakban természetes" – adott helyzetjelentést a dvsc.hu-nak Szakály Péter, a DVSC-TEVA középpályása.

„A szakmai stábról csak pozitívan tudok beszélni. Nagyon jól motiválják a társaságot, amit a teremtornán elért helyezésünk is mutat. Az edzések hangulatán, intenzitásán is érződik, hogy mindenki komolyan veszi a dolgát, odateszi magát. Sok edzőmeccset még nem játszottunk, ezért még nem tudni, milyen rendszerben futballozunk majd, de Törökországban négy felkészülési találkozó vár ránk, ott már próbálunk különböző variációkat. Amivel biztosan nem lesz gondunk, az az erőnlét. Ezt megígérhetem" – fogalmazott a középpályás.

Legfrissebb hírek

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
15 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:31

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10
Ezek is érdekelhetik