Újpest: Mészöly elégedett a hozzáállással és az edzésmunkával

Vágólapra másolva!
2011.01.21. 11:03
Mészöly Géza, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának elmondta, hogy remek körülmények között készül a csapat a soproni edzőtáborban, és elégedett játékosai teljesítményével.

„Kifogástalan körülmények között készülhetünk, és fontos, hogy a közelben rendelkezésünkre áll a soproni pálya, valamint a szálloda melletti erdő is, hogy edzeni tudjunk. Elégedett vagyok mindenki hozzáállásával és edzésmunkájával, amiért jöttünk, azt eddig sikerült megvalósítanunk" – fogalmazott Mészöly Géza, az Újpest FC vezetőedzője az edzőtáborral kapcsolatban.

A szakember azt is elmondta, hogy a műtét után lábadozó Barczi Dávidon kívül Pollák Zoltán és Simek Péter is kisebb sérüléssel bajlódik. A lila-fehérek ma délután 14 órakor a Szombathelyi Haladás vendégeként lépnek pályára felkészülési mérkőzésen.

Az Újpest – a válogatott hollandok elleni Eb-selejtezői miatti szünetet kihasználva (március 25-én fogadjuk az oranjét, 29-én pedig az idegenbeli visszavágóra kerül sor) – március 26-án a lengyel másodosztályú Górnik Zabrzéval csap össze, stadionjának névadója, Szusza Ferenc emléke előtt adózva. Az újpesti legenda az 1970–1971-es idényben a bajnok és kupagyőztes lengyel csapat szakvezetője volt.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik