Mészöly Géza lett a Budafok edzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.03.18. 14:30
Mészöly Géza (jobbra) lett a Budafok edzője (Fotó: budafok1912.hu)
A Budafok labdarúgócsapata a saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy Mészöly Géza lett az új vezetőedző.

Edzőt váltott a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE: a klub keddi közleménye szerint a sorozatban elszenvedett öt bajnoki vereség után megköszönték Nikházi Márk munkáját, helyére pedig Mészöly Gézát nevezték ki.

A Promontor utcában most is többször belefutottam apu fotójába, nagyon jó érzés volt látni, ahogyan a mai napig emlékeznek rá, és nem tagadom, ez is szerepet játszott abban, hogy gondolkodás nélkül elvállaltam az edzői feladatot Budafokon. Úgy érzem, nekem helyem és dolgom van itt” – mondta az új vezetőedző, a legendás Mészöly Kálmán fia.

Az 58 esztendős szakember legutóbb tavaly tavasszal az Újpestet irányította, de az idény végeztével nem marasztalták a lila-fehéreknél.

A Budafoki MTE 21 fordulót követően a 12. helyen található a Merkantil Bank Ligában, előnye mindössze két pont a már kieső helyen álló, utolsó előtti Budapest Honvéddal szemben. Az együttesre a következő fordulóban rendkívül fontos mérkőzés vár, ugyanis jövő vasárnap a vele azonos pontszámú Ajkát fogadja.

 

 

Legfrissebb hírek

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája

Bár a győzelem elmaradt, így is visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
11 órája

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
11 órája

Remek teljesítménnyel tett egy lépést a Csákvár a bennmaradás felé

Labdarúgó NB II
11 órája

A végén jött a dráma, a Kazincbarcika legyőzte a Soroksárt – és visszaelőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
13 órája

Nem hozott gólt a Szeged és a Honvéd csatája

Labdarúgó NB II
13 órája

Egyre közelebb a kiesés, kikapott Zuglóban a Tatabánya

Labdarúgó NB II
13 órája

Két pontot Mezőkövesden hagyott az Ajka

Labdarúgó NB II
13 órája
Ezek is érdekelhetik