Debrecen: Novakovics szerződtetése után három kapus távozott a Lokitól

Vágólapra másolva!
2011.01.18. 19:58
Mint ismeretes, a Debrecen labdarúgócsapata szerződtette a szerb Nenad Novakovicsot, így a csapatnál próbajátékon szereplő három kapustól elköszönt a klub.

Név szerint Jean-Francois Kornetzky, Bojan Pavlovics és a Bayern Münchenben nevelkedett Wolfgang Schober is távozott ma a DVSC-től, bár utóbbi visszatérhet a csapathoz, amennyiben a Loki kapusai közül valaki eligazol a téli átigazolási időszakban

Erdélyi Miklós, a klub kapusedzője a dehir.hu-nak adott interjújában az új szerzeményről, Novakovicsról nyilatkozott elismerően.

„Novakovics 140 első osztályú meccsen védett Szerbiában, Olaszországban és Dániában – kezdte mondandóját Erdélyi. – Igyekeztünk keresni egy nem túl fiatal és nem túl idős kapust, akire hosszabb távon is számíthatunk, és ő pont ilyen. Egyébként a múlt hét elején jött Debrecenbe, két napig figyeltük a teljesítményét, majd hazautazott. Csütörtökön azonban már vissza is tért a Lokihoz, s szombaton játszott az edzőmeccsen. Elégedettek vagyunk az adottságaival, jól használja a lábait és jó a ladbafogása."

Legfrissebb hírek

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
2 órája

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
21 órája

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46

NB I: régi-új cégvezető az éllovasnál

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 15:47

Bárány Donát: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg…

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 11:37

A DVSC-től megerősítették az angolokkal folyó tárgyalásokat – ingatlanbefektető érkezhet

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 10:05
Ezek is érdekelhetik