Videoton: Nagyon úgy néz ki, hogy halasztás lesz - Mezey György

Vágólapra másolva!
2010.12.01. 17:26
A Videoton labdarúgócsapatának hivatalos honlapja részletes beszámolót közöl az együttes mai tréningjéről, a vidi.hu idézi Mezey György vezetőedzőt, aki szerint elmarad a hétvégi bajnoki forduló.

„A kinti hideg, rideg időjárás ellenére az öltözőben kellemes hangulat uralkodott, többen azt latolgatták, vajon mennyi esélye van annak, hogy a hétvégén lejátsszuk az előrehozott 17. fordulót. Hivatalos döntés erről csak holnap születik a labdarúgó szövetségben" – fogalmaz a Videoton honlapján megjelent edzésbeszámoló, amelyben Mezey György is megszólal.

„Nagyon úgy néz ki, hogy halasztás lesz, a magyar futball nincs felkészülve az ilyen időjárásra. Márpedig, ha tavaszra teszik át a fordulót, akkor nyilván logikus lenne a még hátralévő Magyar Kupa-mérkőzések tavaszra halasztása is" – mondta a Videoton vezetőedzője.

A csapattal kapcsolatos hír, hogy kiegészült a keret, hiszen a térdműtéten átesett Hidvégi Sándor, illetve a bokaproblémákkal küzdő Goran Vujovics is együtt gyakorol már a többiekkel, de teljes értékű munkát valószínűleg csak januárban végezhetnek.

Az első csapat programja holnap délelőtt ismét edzéssel folytatódik, de azt, hogy a műfüvön vagy máshol gyakorolnak-e a játékosok, a reggeli időjárási körülmények határozzák majd meg. A Videoton az NB I-ben szombaton a Vasashoz látogat – amennyiben az időjárás engedi, és nem lesz halasztás.

Legfrissebb hírek

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59
Ezek is érdekelhetik