Szivics és Pajkos sem lesz a Loki edzője

Vágólapra másolva!
2010.12.06. 19:56
null
A jelek szerint Herczeg Andrásban továbbra is bíznak a debreceni vezetők (Fotó: Szabó Miklós)
Szima Gábor szerint nincs rá esély, hogy a közeljövőben Tomiszlav Szivics vagy Pajkos János lesz a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának vezetőedzője. A debreceni klub elnöke a csapat honlapjának azt is elmondta, hogy leginkább Herczeg Andráson múlik, hogy jövőre is ő irányítja-e a bajnoki címvédőt.

 

Korábban írtunk a pletykáról, amely szerint a jelenleg a Kecskemétet irányító Tomiszlav Szivics válthatja a Debrecen kispadján Herczeg Andrást, ám a DVSC-TEVA elnöke szerint a szerb tréner és a más lapok által hírbe hozott Pajkos János neve sem vetődött fel náluk.

„Mindkét edzőt rendkívül tiszteljük. Tomiszlav Szivicset személyesen egyáltalán nem ismerem, míg Pajkos Jánossal jó kapcsolatban vagyok, de azt kell mondanom, hogy egyikük sem lesz a közeljövőben a Loki edzője" – nyilatkozta Szima Gábor a dvsc.hu-nak.

„Mint ahogy elmondtuk már a DVSC honlapján, Herczeg András nyolc éve vezeti az Utánpótlás Nevelő Kft.-t, amely mellett három éve a vezetőedzői teendőket is ellátja, előtte pedig három és fél esztendeig pályaedző volt – folytatta Szima Gábor. – Semmi rendkívüli nem történt, egyszerűen meg lett hosszabbítva a megbízatása, vagyis továbbra is ellátja az utánpótlás irányítását, csak a jövőben ez Debreceni Labdarúgó Akadémia néven működik majd. Hogy januártól is Herczeg András irányítja-e a csapatot, a Sampdoria elleni mérkőzés után kerül napirendre. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ilyen sikeres esztendő után leginkább az ő döntésén múlik, mi lesz a folytatás. Természetesen vannak dolgok, amelyeken változtatni kell a sikeresebb szereplés érdekében."

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40
Ezek is érdekelhetik