MTK: Ladányi még életében nem rúgott akkora gólt, mint a ZTE ellen

Vágólapra másolva!
2010.11.02. 10:21
Az MTK–ZTE bajnokin (3–4) a házigazda kék-fehérek mindhárom cserejátékosa betalált – közülük Ladányi Tibor a gólja mellett gólpasszal és remek játékkal hívta fel magára a figyelmet. A szurkolók által a meccs legjobbjának választott futballista az MTK hivatalos honlapjának nyilatkozott.

„Bevallom, még életemben nem rúgtam ilyen nagy gólt, ifiben sem. Pátkai Máté odaszólt, hogy ne várjak semmire, lőjem el, ha úgy adódik. Szerencsére tökéletesen pattant elém a labda, és sikerült jól megrúgnom" – mondta a fiatal játékos. Ladányi szerint a 0–3-ról egyenlítő MTK egyszerűen túlpörgött, és ez hozta a vereséget okozó negyedik zalai gólt.

„Elvitt minket a hév, mindenki nyerni akart, talán jobban meg kellett volna tartanunk a labdát, megbecsülni az egy pontot. De hát ez nyilván nem így működik, egy ilyen feltámadás után mindent megpróbálunk, hogy még nagyobb legyen a siker. Sajnos balul sült el."

MTK–ZALAEGERSZEG 3–4
(A Sport Tv felvétele)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06
Ezek is érdekelhetik