Újpest: Rajczi megelőzte Törőcsiket a gólszerzők örökrangsorában

Vágólapra másolva!
2010.10.19. 22:59
Az Újpest FC hivatalos honlapjának összeállítása szerint Rajczi Péter a Haladás ellen szerezte a 70. bajnoki gólját a lila-fehéreknél. A 29 éves csatár ezzel az örökrangsorban Törőcsik Andrást megelőzve a 18. helyen áll.

„A Haladás ellen a hetvenedik bajnoki gólját szerezte meg az Újpest FC színeiben Rajczi Péter. A 11-szeres válogatott támadó ezzel már a 18. helyen szerepel a klub történetének legeredményesebb játékosai között, egy góllal megelőzve Kuharszki Bélát és Törőcsik Andrást" – olvasható az ujpestfc.hu-n.

„Óriási megtiszteltetés ebben a rangsorban szerepelni ilyen legendás nevekkel együtt, és remek érzés egy lapon látni a nevemet a sok fantasztikus labdarúgóval. Nem szeretnék nagy ígéreteket tenni, de ha a bajnokság végéig még tíz gólt szereznék, és a csapat is sikeresen szerepelne, akkor nem lennék elégedetlen. Később meg ki tudja, mit hoz a jövő, ha minden jól alakul, akkor még Kovács Zoltán nyomába is eredhetek, és talán nekem is összejön majd száz bajnoki találat lila-fehérben..." – nyilatkozta Rajczi, aki az első élvonalbeli gólját majdnem hét éve, Sopronban szerezte.

 

 AZ ÚJPEST TÖRTÉNETÉNEK LEGJOBB BAJNOKI GÓLLÖVŐI
(AZ ÚJPEST FC HONLAPJA SZERINT)
  1. Szusza Ferenc 392
  2. Zsengellér Gyula 368
  3. Bene Ferenc 303
  4. Fazekas László 251
  5. Dunai II Antal 164
  6. Avar-Auer István 161
  7. Fekete László 133
 ... Priboj István 133
  9. Göröcs János 109
10. Várnai-Vnuk Lajos 102
11. Kovács Zoltán 100
12. P. Szabó Gábor 99
13. Egresi Béla 94
  Nagy László 94
15. Jávor-Jakube Pál 85
16. Kállai-Klauber Lipót 76
17. Kocsis Géza 75
18.  Rajczi Péter 70
19. Kuharszki Béla 69
Törőcsik András 69

 

Legfrissebb hírek

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
18 órája

Ratatics Péter: Azért hülyének ne nézzenek minket!

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:44

Lakossági fórumot tartott az Újpest, megvannak az új stadion első látványtervei – fotók

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 20:54

Felkészülés: az Újpest kontrából szerzett góllal verte meg az Eszéket

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 19:16

Olaszországot is megjáró portugál balhátvédet igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 18:05

Vizsgálatok várnak az Újpest megsérült támadójára

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 13:29

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 21:46

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 12:17
Ezek is érdekelhetik