MTK: Tischlert még bosszantja a Fradi elleni első harminc perc

Vágólapra másolva!
2010.10.04. 14:38
Tischler Patrikot, az MTK fiatal labdarúgóját leginkább az bosszantja a Ferencváros elleni hétvégi vereségben (0–3), hogy készültek a zöld-fehérek kezdeti rohamaira, mégsem tudták megakadályozni azokat – derül ki a klub honlapján közölt interjúból.

„Az első harminc percre nem nagyon van magyarázat – idézi a honlap Tischler Patrikot. – Nagyon megnyomott minket a Fradi, amiben az a bosszantó, hogy készültünk erre, mégis úgy tűnt, hogy meglepődtünk. A zöld-fehérek szerettek volna végleg kimászni a gödörből, (korábban) idegenben nyertek, és tudtuk, hogy hazai közönség előtt rátesznek egy lapáttal. Erre Garami Józsi bácsi is felhívta a figyelmet. Két szerencsétlen góllal hátrányba kerültünk, és innen már nehéz dolgunk volt."

Tischler hozzátette: úgy véli, a következő két mérkőzésen, a Kaposvár és a Debrecen ellen is eséllyel veszi fel a harcot az MTK, de a remélt siker érdekében mihamarabb el kell felejteni az Üllői úti meccset.

Legfrissebb hírek

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
7 órája

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
13 órája

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
19 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
20 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28
Ezek is érdekelhetik