FTC: Tóth szerint csak előnyére válik, hogy az NB II-ben is játszik

Vágólapra másolva!
2010.10.19. 22:18
Két bajnokit is játszott a legutóbbi hétvégén Tóth Bence, a Ferencváros középpályása. A fiatal játékos a Kaposvár ellen 18 percet töltött a pályán, majd másnap kezdő volt a Kozármislenyt simán verő második csapatban – erről kérdezte a labdarúgót a zöld-fehérek hivatalos honlapja, az ftc.hu.

„Csak előnyömre válik, hogy ennyit játszhatok, hiszen így legalább játékban vagyok – mondta Tóth. – Megpróbálok segíteni az NB II-es csapatnak, nem csak elvenni a többiek elől a helyet. Főleg Tatabányán ment jól, mondta is édesapám, hogy lehetett látni kívülről, hogy más ritmusban játszunk, mint az NB II-esek. Örülök, hogy segíthetek Lipcsei Peti együttesének, persze szeretnék egyre több szerepet kapni az első csapatban. Lehet, most hétvégén már többet játszom azáltal, hogy egy ember kiesett a középpályáról. Nem lesz könnyű dolgunk Debrecenben, de nekem vannak jó emlékeim a Lokiról, hiszen az előző szezonban itthon emlékezetes meccset játszottam ellenük, akkor gólt szereztem.”

Legfrissebb hírek

Skót védőt figyel a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
11 órája

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
20 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:26
Ezek is érdekelhetik